Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Kocsis Gyula–Nagy Varga Vera: Perőcsény és Vámosmikola állattartása

ban, hazavitték a gyapjút. Helyi és ipolyszakállasi emberek nyírtak, kisszéken ülve, a birkát deszkára fektetve. A gazdák mindkét községben ún. juhosgazda-társaságokba tömörültek. A gazdatársaság szervezetében és vezetésében független volt az úrbéres közbirtokosságtól, de a tagok ugyanazok voltak mindkét szervezetben. A juhászházak és aklok is a község tulajdonában voltak. A társaságok jogköre az egyegy juhász keze alatt levő nyájjal kapcsolatos ügyek intézésére terjedt ki. A századforduló előtt Mikolán 4 juhász, 4 akol, 4 gazdatársaság működött, később a juhok számának csökkenése miatt egy társaság megszűnt. A község egyik szélén, a Juhászközben állottak a juhászházak és aklok. A társaság vezetője a juhbíró vagy akolbíró volt, aki képviselte az ő társaságához tartozó gazdák érdekeit, intézte a gyapjúeladást, nyírást, ügyelt arra, hogy elegendő só legyen a juhok számára. Minden évben Szent György-napkor volt a juhbíróválasztás, ekkor áldomást is tartottak az akolban. A gazdák vittek bort, túrót, kenyeret, iszogattak, beszélgettek, megbeszélték a gazdaság ügyeit és megválasztották a következő esztendőre a juhbírót. Az akótalaj-kiadás is ekkor történt. A gazdaság ugyanis elárverezte az akolban összegyűlt trágyát. Általában 1 q búza volt a kikiáltási ár, de volt, hogy 6 q-ra is fölverték, mert az akótalaj nagy mennyiségű (50—60 kocsi), kitűnő minőségű trágya volt. Akinek sikerült megszerezni a bérleti jogot, az alj ázott a juhok alá szalmával és azé lett a trágya, amelyet évi három alkalommal dobtak ki az akolból. Az akótalajért kapott bérleti öszszegből fedezte a társaság a különböző kiadásokat — sóvásárlást, a juhászház és az akol adóját. Csak akkor szedtek pénzt is a gazdáktól, ha a bérleti összeg nem futotta a kiadásokat. Perőcsényben csak két, az aklok falubeli elhelyezkedéséről (alsó-, felsőakol) elnevezett társaság működött. Eljárásuk némileg különbözött a mikolaitól. Nevezetesen abban, hogy itt külön akoljog is volt. Ez úgy keletkezett, hogy az aklok építése (újjáépítése) idején az építkezésben pénzzel és munkaerővel részt vett gazdák szerezték az akol jogot, amelyet leszármazottaik örököltek, és amelyet az erdőjoghoz hasonlóan el lehetett adni. Amelyik gazdának nem volt ákoljoga, fizetett azért, hogy a birkái az akolban tartózkodtak, így például előfordult az, hogy valakinek volt erdőjoga, tehát a birkái legelhettek, ákoljoga azonban nem volt, tehát fizetnie kellett a szokásos akoldíjat. A két községben a századfordulón létezett 6 juhászház és akol közül napjainkra csak egy épületegyüttes maradt meg teljes épségben — Perőcsényben (lásd a 10—16. fényképeket). Ezt a perőcsényi alsó aklot 19204эап építették újjá helyi mesterekkel, mert az előző leégett. A juhászház háromosztatú, „szabadkéményes" épület, ehhez toldották hozzá, a vele derékszöget bezáró, az udvar felőli részen nyitott oldalú aklot. Mindkét épület patakkőből épült, kötőanyagként pelyvás sarat használtak. A tejfeldolgozáshoz szükséges pince az épületek előtt, a partoldalba vájva helyezkedik el. A közvetlen bizonyító anyag hiánya ellenére is alapos okunk van feltételezni, hogy a fent leírt épületegyüttesek az uradalmi juhászat mintájára alakultak ki (lásd a 12. sz. jegyzetet). Marhatartás A statisztikai adatok (5. sz. táblázat) alapján úgy tűnik, hogy a századfordulótól a harmincas évekig igen nagy szerkezeti átalakulás nient végbe, különösen Mikolán. Elsősorban az tűnik szembe, hogy az ökrök igázása szinte teljesen meg8 Studia Comitatensia 5 113