Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)
vissza, hogy fehér lepedőbe csavarta, fateknőbe meleg vizet öntetett, felmelegítette, lepucolgatta kamillás vízzel, bezsírozgatta mielőtt viszszahelyezte. Timsós vizet és sárga bojtorvány teát összeöntött, azzal mosogattatta a hátulját a gazdájával 2—3 nap. így teljesen rendbe is jött az állat. Sokszor a mezőről is hazahívták az elléshez. Abba is hagyta a munkát és ment. Igaz, hogy ő is visszahívta segíteni őket, legtöbbször a cséplőgéphez. Egyszer egy fiatalasszony is eljött hazzánk a cséplőgéphez segíteni, mert apám kivette a borjút. Nagy meleg volt akkor, kifáradt az asszony, hazament, vette a seprűt, jól elverte a szegény tehenet és kiabált rá, hogy nem tudott megelleni rendesen, azért kellett neki most a melegben szenvednie. Beteg lovak Ha beteg a ló és a tehén, felborzad a szőre és visszafelé áll. A ló kapar, vág a lábával. Hascsikarás alatt földhöz veri magát, de ezt nem szabad néki engedni, mert a hempergélés alatt könnyen bélcsavarodást kap. Ebben az esetben londzsolni kell, addig míg be nem izzad jól. Nem akar szaladni, mert fáj a hasa, le akar többször feküdni. Nem szabad engedni, ostorral a hasa alá kell vágni, erre felrúg a két hátsó lábával. Ez a felrúgás egyszerre történik és ez a tornával vetekszik. A hasizom megrándul, kezdődik lassan a bélműködés. (Ez a kör londzsolás hasonló a nyomtatáshoz.) A has alá vágás pedig előidézi a két hátsó láb egyszerre felvetését. Ilyenkor mondják, hogy „fart vet". Jót tesz még a szalmacsutakolás is, ha csikarása van a lónak. Erős kezű férfi kell hozzá, aki gólyafejű szalmacsutakot tud kötni, azzal jól átcsutakolja az oldalborda végén álló procokat és a lágyíkot, sőt a has alá is alá-alá ereszti a kezét. Amikor a ló a hasa alá vagdos az első lábával, akkor nem hascsikarása van, hanem nem bír pisilni. Abban az esetben édesapám megpucolt egy finom vékony, hosszú petrezselymet, megmosta, megpaprikázta és feldugta a csekéjébe. Ez a betegség leginkább a herélt lovaknál fordult gyakrabban elő. Azt is mesélte apám, hogy ennek a legjobb orvossága, — ha van rá lehetőség — a birkák akoljába bevinni a lovat. Ott 10 perc múlva pisilni fog. Abban az érdekes és különös gázban és szagban van olyan szer, ami megindítja. Van amikor bezabál, vagy hirtelen iszik a ló, akkor másképp nyilvánul meg a betegsége; félre tartva töri a farkát. Ez bekövetkezhet, amikor dolgozik szegény állat, vagy útközben, ahogy megy. Egyszer ott ültünk a bakon vagy ülésen, látjuk, hogy csavargatja a nyakát, félre töri a farkát és úgy is tartja. Szólt apám: — „beteg ez a ló". Megzavarta úgy kocsiba fogva egy darabon, utána megállt. Figyelte mit fog csinálni. Ha nem szűnt neki, akkor kifogta és úgy kezelgette tovább. Londzsolni szabadon kellett, nem teherhúzás közben. Megnézte a füle tövét is, a kézzel érezhető fülmirigyeket. Ha ezek duzzadtak, jó nagyok voltak, akkor így szólt — egere van néki, azért beteg. Jól meghurcolta, törte, nyomkodta kezével, simán, lassan londzsolt, törte, amíg jobban nem lett a ló. Volt olyan ló, hogy útközben nem is tudott jobban lenni, csak ha az ő megszokott helyére, az istállóba bevezették. Minden ló, ha a jászolát eléri, odakötik, az első dolga pisilni, még akkor is, ha 74