Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

Átkozott légy Itália örökre, Csak a babám kihozhatnám belőle, Ki is hoznám, de a tenger keríti, A szívemet nagy bánat keseríti. * Gyertek magyar lányok húzzunk drótot, ha lehet Megérkezett már a román hadsereg Szólnak az ágyúk, ropognak a masingeverek Most látni meg babám, mit ér egy magyar gyerek. Románia felé nem tudjuk mi az utat, Százados úr vezessen minket oda, Elvezetlek, jó fijajim, én is elmegyek, A jó isten tudja ki jön vissza veletek. Kivicses a kavicsos a déli vasút széle, Azon visznek, azon visznek engem a harctérre, Ugye kedves kisangyalom fáj is a te szíved, Hogy engemet ilyen korán elrabolnak tőled." Teltek, múltak a napok, katonáéktól, bizony haza keveset jött, pedig az a kislány igen várta. Három év hosszú idő, olykor ő is bement hozzá. Egyszer kirobbant a pletyka, hogy a kislány mással szórakozik. A fonóházban egy legénnyel összebarátkozott. Ezt azonnal megírták apámnak. A rettenetes csalódás ismét felkavarta a katonaságba beillesztett életét. Haza nem jöhetett. A kislány azért írta a leveleket, mintha mi sem történt volna. De a rokonok, ismerősök, barátok özönivel tudatták, hogy nem jóra vezet az ígért kitartás. Tovább nem bírta türelemmel, hazaszökött a kincstári lovon, hogy személyesen meggyőződjön a tényekről. Meg is győződött. Elkeseredve visszament lóháton Budapestre. Ott aztán megkapta a beosztását — mondanom sem kell. Őt még ez sem izgatta annyira, mint a szerelmi csalódás. Restellte, hogy a faluban ő volt a nagylegény és így becsapták. Teljesen felborult a fegyelmezettsége, úgy is töltötte le a három évét. Nem érdekelte tovább semmi, senki, így szenvedte át saját bőrén egy lány könnyelműségét. Mesélte szegény: — „Julkám, rovottmúltú ember lettem; a katonaságnál ezek után lefokoztak, de annak ellenére akkor jöttem haza amikor akartam. Igaz, becsuktak érte. Üsse a kő! — gondoltam kitelik az időmből, ott is pihentem. Szerettek a katonapajtások, éjszaka hoztak enni, amennyi kellett. Nem hagytam magam úgyse; ha nem voltam becsukva, hazajöttem. Ezért háromszor kikötöttek, hetvenötször bezártak, kilencvenötször áristommal is büntettek. De nem roppantam össze, az angyalát neki! Két fillér hasznot nem tettem tovább én, csak a fogdában pihentem. Nem engedtem a negyvennyolcból! Tudtam, hogy jönnek értem, amikor vasalják a lovakat." 60