Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

Zölderdőben fészkel a veréb, Jaj, de büszke mind az a legény, Akit katonának hív el a haza, A babája nagyon siratja. * Megy a nap lefelé, sugara felfelé, Ballagnak a legények, a 25 évesek, a kaszárnya felé, Bemén a szobába, leült a vaságyra, Búnak hajtja a fejét, hullajtja a könnyét, A szürke katona ruhára. * Katona sem, katona sem lettem volna soha, Ha az apám bíró nem lett volna, Háromszor is beírt a császárnak, Sej, haj, rossz a fiam, vigyék el a Jóskát katonának. * Kaszárnya, kaszárnya, nem az Isten háza, De sok szőke, barna lánynak benne hervad a babája, Hervaggy babám hervaggy, mert nem az enyém vagy, Még mikor az enyém voltál, nyíló tej a rózsa voltál, Az útra kihajlottál, Ferenc Jóska leszakajtott, a kaszárnyában elhervasztott. * Jaj, de sokat sírtam, rítam reguta koromban, Míg azt a sok rozsdás vasat fényesre pucoltam, A lovam szerszámját könnyes szemmel nézem, Tükörfényes a zabla vasam a szájába teszem. Jaj, de nehéz a legénynek, ha be kell rukkolni, Ha a kedves Mariskáját másra kell rábízni, Gyászos az élete, bánatos a szíve, A mundérra hajtja fejét, jaj de hull a könnye. * Hajnal csillag jaj de régen vándorolsz Nem láttad-e a babámat valahol? Láttam biz én Itália közepén, Ott dolgozott a római földtekén.