Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

szigorú ember volt. Sok pénze volt. Egy zsákba volt az ezüst pénze kötve. Az édesapja, az én nagyapám 180 cm magas volt, és 80 kg. Egyedül mégsem bírta pénzét felvenni a vállára. Büszkén hangoskodott vele, hogy az úr Istennek csak 2 garassal van több pénze, mint neki. Ez a tulajdonságuk örökös, ez idáig tapasztalható nálunk, mert a Dudások valóban büszkék. Az irigység mindig melléjük férkőzött, de ők azok a típusú emberek voltak, hogy ezt élvezték. Én pedig ezt sirattam meg szokszor. Édesapám itt kezdett Galgamácsán iskolába járni; nem szerette Édesapám ezt szegény. Hősként mesélte mindig, hogy ő a Garadak alatt (ez egy dűlő neve) töltötte a napjait. Nem is érezte jól magát az iskolában, mert a falusiak gúnyolták kezdetben. János bátyjával együtt kezdték az iskolát, mert rosszul töltötte az évét a bátyja. Az ő öltözetük nem olyan volt, mint a „benszülötteké". Ök „gyorstüzelő" nadrágban jártak, ami hátul szabad volt. Ez olyan kezeslábas-szerű, csak nyitott szabással. A vászoning kilógott hátul, a nagyobb fiúk rángatták, sőt még szöveget is fűztek hozzá: ,,add vissza a zsebkendőmet!" A falusiak meg obonyban jártak. Ezt kékfestő anyagból készítették. Ebben jártak harmadik osztályig, csak negyedikben kaptak nadrágot. Voltak sokan, akik háziszőttes vászonnadrágban jártak. Vászonból volt varrva a gúnártarisznya is, amiben vitték a palatáblájukat és a könyvüket, no meg egy kis kenyeret. Azt is mesélte apám, hogy sokszor kiürítette a Koronái uradalom cselédgyerekeinek gúnárját a kenyérmorzsáért, mert azok kukoricakenyeret hordtak és az jobb volt, mint az övéké. Az édesanyja rozs- és búzalisztből sütötte a kenyeret, az neki nem ízlett annyira, mint a másé. Pedig ügyes asszony volt a mama, mert akkor nem lett volna falusi lakos, ha ügyetlen. A gróféknak is ő sütötte a kenyeret, szabadkemencében. Mindig dicsérte az apám édesanyját a szorgalmáért. Nagyon sajnálta, amikor elvesztette. Katona volt, amikor meghalt. Hálás szeretettel emlékezett szüleire egész életében. Az volt a szerencséje, hogy édesanyja addig élt, míg katonaember lett belőle. Neki nagy szüksége volt az anyai nevelésre. Túl eleven és különös, vakmerő természetű egyén volt, nagy látással, vagyis előre tudta a gondolatai következményét, akkor is, hogy mit kell tenni, ha nem sikerül valami terve. Villámgondolatú volt. Ez akaraterő túlzásban nyilvánult meg nála. Nem is tudom mire fajult volna a helyzete, ha ő 12 éves fővel veszti el édesanyját. Esténként mindig a vakmerő gyermekségét mesélte. Sokat térdelt az asztal lábához kötve, kukoricaszemeken. A nadrágszíjat sokszor használták a javítására. Ezeket olyan élménnyel mesélte, mint a mai vetélkedőn díjat nyert gyermek. 16 éves koráig ökrökhöz járt legeltetni, vagy pedig az ökrök előtt járt a vetés, szántás idején. Még a nótájára is emlékszem: ' Van két ökröm Hattyú, Tulok nagyszarvú ' Ekém előtt, ha menni kell szomorú A négyellős ostorommal pattogva Vígan hajtom ki őket a tarlóra. Apám gyermeki csínytevései 55