Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

désemmel vallom, hogy az volt előttem nagy és elismert személy, aki szépen, megválogatott dalokat és témához illő énekeket tudott énekelni. Ezen körösztül láttam be egy ember lelkébe és ítéltem meg emberi mi volt ját. Nagyon szerettem énekelni és máig is szeretek. Édes jó anyám szavaira emlékezem, ő mondta, hogy saját magam altattam dallal, amikor a bölcső szélét úgy meg tudtam fogni, hogy erőmhöz mérten megbillent. Amilyen hanggal tudtam énekelni, olyan lendülettel rengettem a bölcsőm. Nem szeretek magamról beszélni, de azt be kell vallanom, hogy másoknak éneket tanítani még jobban szeretek, mint énekelni. Csoportom velem énekli a gyönyörű galgamácsai dalokat. Áténekelték Olaszország több városának utcáit, Jugoszláviában az ohridi tenger partját, utcáit, kultúrházát, nagy sikerek és elismerések mellett. Hazánkban is énekeltek számos fesztiválrendezvényen, önkéntes fellépésünk alkalmával megszámlálhatatlanszor. Siker volt, de az a sok játék és dal elszállt. Arra törekszem most, hogy leírva is maradjon belőlük valami. 2. SZÜLEIM VILÁGA Rátérek szüleim származására, hogy tisztázni tudjam a magam jellemét. Hogy létezésemről számot adjak, az elsőbbség azoké, akiktől az életem kaptam. Nagy szüleim Az ük- és déd-, majd nagyszüleim juhászok voltak. Nagyapám 36 éves korában vált meg a juhászságtól. A cservölgyi pusztán volt juhász számadó, ami abban az időben nagy szó volt. ök büszkén emlegették múltjukat, habár a falusiak, az itt élő gazdák lenézték őket. De, hogy mennyire büszkék lehettek származásukra — ha az anyagi oldalát nézzük —, teljesen érthető. Az urasági cseléd sorsa megalázó volt, mert alárendeltek voltak. A falusi ember nem tekintette olyannak őket, mint saját magát. Bizony nem is könnyű dolog nem szabadnak lenni. Ök azonban nem tartoztak oda a többi cselédséghez, függetlenebbek voltak. Az uraság szerette őket, mert szorgalmasak voltak. Mint juhász számadó ügyesen irányította sorsát. Az a bizonyíték rá, hogy Galgamácsán 20 hold földet vettek, 1600 П-ön álló házat építettek melléképületekkel és gazdasági épülettel. Ezen kívül teljes gazdasági felszerelést szereztek be 4 ökörrel, 2 lóval, 2 tehénnel. 1878-ban nyilvánították őket galgamácsai lakosoknak. Nagyapám neve Dudás József, felesége Babinszki Rozália. Három gyermekük volt, József, János, Ferenc. József 12 éves, János 6 éves, Ferenc 5 éves volt akkor. A cservölgyi puszta Galgamácsa határával volt szomszédos. Iklad községhez tartozott, gróf Rádai Gedeon birtokaként. (Az uraság nagyra becsülte őket. Még az én bérma keresztszüleim is Rádaiak voltak.) Dédnagyapám külön vásárolt magának házat Váckisújf alun. Édesapám mesélte, hogy azért mentek oda lakni, hogy az unokák tudjanak hozzájuk járni búcsúba, meg rokont látogatni. Eleget voltak ők fegyelem alatt, most függetlenek lettek és élvezték a szabadságot. Sokszor mesélte apám a nagyapjáról, hogy nagyon erős és 54