Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

IL Apám, anyám, emberek, emlékek ^ i. ÉLETEM SUMMÁJA Meg kell, hogy írjam mindazt, ami megtörtént előttem, csak azért, mert ez tett engem azzá, amivé lettem. Apámtól örököltem a tiszta értelmet, mert fel tudtam mérni minden cselekedetét. Átzokogtam sok órát, sok napot, még éveket is, hogy miért is tesz olyant, amit nem kéne. Ebben az állapotban határoztam el, és fogadtam meg, hogy én soha nem fogok tenni olyat, amivel másnak gondot vagy bánatot okozok. Felmértem azt is, amit megcsodáltam nála és úgy helyeztem el, hogy nagy tehetséggel van megáldva, de ember és gyarló. Ezt is tőle hallottam nagyon sokszor, amikor már csuklott ereje, nem volt a kézmozgása sikkes és ügyes, odaverte a falhoz vagy az asztalhoz a kezét, ezeket a szavakat mondta: — ,,Minek az ember élete, ha gyarlónak kell lenni? Az éltemben rost nem voltam, éjjelt nappallá tettem, most meg gyönyörködhetek a tehetetlenségemben." Ezt 85 éves korában kezdé érezni. Bennem is ez a tevékenység dolgozott. Községemben az irigység régen elhantolta volna terveimet. De jönni kellett azoknak, akik vulkánként kirobbantották azt, amit a lelkem könnyeim mellett diktált. Több, sőt sok szív kellett ehhez, hogy szekerem kizökkenjen a kátyúból, amely elmerült volna a sárban, úgy mint a csizmám. Mindezeknek, sőt azoknak is, akik elismeréssel gondolnak rám, legyen az életük oly csodálatos és nemes, mint amelyet ők kívánnak! Esküszöm, hogy minden ember megtalálja, ha kézhez veszi könyvemet, hogy hozzá szólok és neki vagyok hálás. Én úgy érzem, így visszafele nézve, hogy a néprajzkutatók azok, Néprajzosok akik elindítottak engemet erre az útra. Amit felgyűjtöttek a kutatók, tanítottak látni (akik nálunk is szállásoltak), este megvitatták szüleimmel. Én ezt végig élveztem több, sőt sok alkalommal. Akaratom ellenére is belémrögződtek a témák. Mint a többi gyermek, én is utánoztam a felnőtteket. Ami megtetszett, vagy a tanárok értékelték, meg is rajzolgattam. Ennek nagy erkölcsi értéke lett. Ha őszinte akarok lenni, azt is nekik köszönhetem, mert ők bíztattak a többszöri rajzolásra. Egész gyermekkorom ezzel töltöttem. Rajzoltam, festegettem, varrogattam. Amikor még az iskolában nem is volt kötelező. Oda is elvittem a tanítóimnak bemutatni, akik nagy elismerésük jeléül körülvitték a többi termekben is. Vannak osztálytársaim, akik visszaemlékeznek mindezekre. Annyira megszerettem a rajzolást, hogy életem nehéz napjait is ez könnyítette. 47