Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

Hímez a falu A Háziipari és Népművészeti Szövetkezetnél 1958—59-ben lettem bedolgozó a galgamácsai madériával. De nem lehetett valóra váltani törekvésem. Ha az ember szép és gazdag hímzéshez fog, rettenetes munkaigényes. Nem lehet megfizetni. Ha kevés a motívum, nem mutat semmit az egész. így a teljesítményt nem lehetett elérni. A szüleim ágyba kerültek és az ápolásuk mellett a minőséget sem lehetett megteremteni. Még a kézimunkázótelepet is megszerveztem, tagság is jelentkezett 1960-ban, nagy létszámban. Inkább ezt vállalták volna, mint a téeszcsét. Attól nagyon féltek az emberek és jómagam is. Jelentkezők voltak húszan. El is indult a munka apró szettekkel, melynek a tervmintáit én készítettem, a tagok pedig hímezték. Ha a mi egyszerű kis lukhímzésünket helyeztem a terítőcskékre, nem volt valami szemkápráztató, csodás, csak egyszerű. Viszont a munka megvolt rajta! Ha színes lett volna, sokkal többet mutatott volna. Például 10 X 10 cm-es átmérőjű terítők lyukkal, cakkal, apró mintával. Egy napból nem sok maradt, ha szépre akarta valaki készíteni! A bére hozzámérten igen alacsony volt, 1 forint átmérőjéért. Tehát 10 forint egy napi munkáért. Ez aztán a munkakedvet nem serkentette. Egy alkalommal özv. Hajdú Istvánnétól küldtem be az elkészült munkát. Szüleim betegsége miatt nem tudtam én elmenni. Ö, szegény Hajdúné át is adta a Kecskeméti úton levő népművészeti részlegnél. De elismervényt nem kért róla és az egész elkallódott. Ez szintén olaj volt a tűzre. Igen elkedvetlenedtek a hímező társaim és oszlásnak indult a csoport. Éreztem én, hogy valami mást kéne tenni, valami szebbett, ami színes és mutatna. Vajúdás folyt, de sehogy nem találtam el a megfelelő utat, hogy a kézimunkarészleg meggyökeresedjen nálunk. Pedig annyira szerettem! Milyen jó lett volna, ha sokan mások is megszeretik, legalábbis abban a formában, hogy a konyhára hozzon valamit. Én nagyon szerettem hímezni — már említettem —, sőt abban is a rajzos forma volt a lenyűgöző. Azért szerettem volna a többi aszszonytársaimat is erre vezetni. Hímezgetni mindenki tud, esetleg nem szeret, azért nem csinálja. Bármilyen fizikai munkát szívesebben folytat, mint a hímzést. De ha anyagiakban megéri, nekifeszül mint a csikó a hámnak. És igen büszke voltam a mi hagyományos népviseletünkre és az egyszerű fehér, singéit kendőinkre. Elmarad a siker A hímzéssel nagy tévedésbe estem, pedig a falumban élő emberekért tettem. Szerettem volna, ha minden formában megnyilvánul a népművészet. Sajnos nem sikerült. Ez a csalódás kiváltotta bennem is a hanyatlást, mivel körülményeim is mindig súlyosabbá váltak az idős szüleim betegeskedése végett. El is határoztam, tovább nem fogok hímezni, visszatérek a rajzoláshoz. Néha azért az édesanyám betegágya mellett hímezgettem. Saját kedvünkért folytattuk. Tartottunk kiállítást. Idehaza, vagy fesztiválokon a csoporttal együtt szerepeltünk. 1960. augusztus 20-án a gödöllői seregszemlén léptünk fel nagy sikerrel. Majd 1961-ben Nagykőrösön szintén nagy sikerünk volt, száz község fellépése mellett. Indul a tsz 1960 tavaszán indult meg a téeszélet nálunk. Anyagiakban túl rosszul álltam abban az időben. A férjem a téeszben volt brigád34