Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

léka népművész volt. Maguk készítették a ruhájukat, hímezni is maguk szoktak általában. Voltak ügyesebbek és tehetségesebbek, de ez már velük született tehetség volt. Űgy, ahogy a célnak megfeleljen, a legtöbbje elkészítette magának a szükséges dolgokat. Nagyon nagy szegénységi bizonyítvánnyal rendelkezett az a lány, aki nem tudott semmit elkészíteni magának. Megszólták érte. Még öregasszony korában is felemlítették róla, hogy annak csak szája volt, tehetsége semmi, mindenét más varrogatott. Jómagam sem tudtam nagyon szépen hímezni, fiatal koromban, Hímezni tanulok 15—16 éves lehettem, amikor másoktól megtanultam. Édesanyám nem tudott hímezni szépen, mert a jobb karja eltörött fiatal korában és valami merevség maradt a kezében, annyira, hogy a finomabb munkák végzésénél nem volt biztos tartása. — Na meg a körülménye sem engedte meg, hogy sokat hímezzen. A barátnőimnek sem azért volt szebb a staférungjuk, mert ők már kislánykorban szépre készítették. Dehogy! A szüleik, ök pedig besegítettek nekik. Nékem is elkészítette a sógornőm —• 15—16 éves koromban — igen szépen. Nem is hagyott hozzányúlni. Kihímezte vállkendőim, fejkendőim; meg ami éppen jött. Ö szépen tudott dolgozni, odahaza volt. Én meg elmentem a Vetstein-féle majorba magtári munkára. A zöldposztó szoknyám abból vettem, amit ott kerestem. De utána kibeszélte a faluban, hogy ő készítette el minden kendőm, ruhám. Ez igen rosszul esett, hát én többé azt fel nem vettem magamra! Összekötöttem egy batyuba, elvittem a vásárba eladni. Sikerült is. Vettem újra anyagokat, kendőket és hozzáfogtam én. „Nekem is adott az isten két kezet, én is el tudom készíteni!" Panna néni megmutatta, ha valamit nem tudtam csinálni. Em- Mestereim lékszem a biztató szavaira: — „Csak gyere Juló, ha valamit nem tudsz, szívesen megmutatom. A te édesanyád idős már, és akkor nem is így csinálták. Kérdezni nem szégyen. Senki sem tanulta meg az anyja hasában, csak ideki. Lassan csinálgassad mindig, akkor biztos szép lesz! Azt nem kérdik, hogy meddig csináltad, de ha szép lesz, akkor megkérdik ki csinálta." Ez máig is cseng a fülemben. — Én többé nem ismertem olyan munkát, amit nem lehetett megcsinálni. Sőt ! Olyat is megcsinálok, amit más nem tud ! Hímezni nagyon szerettem. Amikor megtanultam, nem is kellett Mintákat volna más hímzése. Nagyon szerettem tervezni. Soha nem olyat, ami tervezek másnak volt, hogy--arról vegyem a mintát, hanem az én elképzelésem szerint. Még ma is nehezemre esik két egyformát elkészíteni. Pedig az emberek általában azt szeretik, ha azonos a minta. Szerintük az az értékes alkotó, ha százszor ugyan azt a mintát hajszálpontossággal elkészíti. Én is azt az embert tisztelem, ha úgy alkot valaki százszor ugyanazt! Azt hiszem ehhez nagy tehetség kell! Nekem nehéz ezt követni. Erőszakot érzek ilyenkor a munkámban. Felszabadultabban dolgozom, ha a képzeletem gátlás nélkül terjedhet. Amit egyszer elkészítek, már az nem is tetszik mire befejeztem. Már más világ tárul elém, egész más formában. Ha beleszól valaki, egy időre megszűnik az elképzelésem. Pedig szeretem, ha valaki szívvel bírál és kritikát mond. Ezzel az ember több lesz, de egyúttal iparkodik jobban megkapaszkodni érveiben. 3 Studia Comitatensia 4. 33