Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

Kedden annyian voltak már a kocsmában, hogy többet álltunK mint táncoltunk. A csárdás tánc is úgy alakult ki, körben. Amilyen nagy volt a terem, olyan nagy volt a kör. Ha az egész fiatalság beállt táncolni, egyszernél többször nem ért körbe. A közepében pedig úgy nyüzsgött a nép, mint a méhkas. Volt olyan édesanya, aki szépen felöltöztette a lányát és megparancsolta neki, hogy a kör szélén táncoljon mindig. Titkon húzódjon a szélére, mert ott mindenki látni fogja őt. Kedden azért voltunk zsúfoltan, mert délben a cselédlegényeket is beengedte az uraság. Vasárnap este ott mulattak, de hétfőn dolgozniuk kellett, kedd délig. Kedd a vég volt, már csak ezt énekelték szüntelen : Elmúlt farsang, itt hagyott, A lányoknak bút hagyott, De énnékem nem hagyott, Mert én mindig víg vagyok. Elmúlt a nyár, jön a tél, A kisasszony mivel él, Laput szakajt, azzal él, Jaj de keserűvel él. Elmúlt a tél, jön a nyár, A kisasszony mibe jár, Laput szakajt, abba jár, Jaj de kékbe, zöldbe jár. Farsang három napjába, Nem vittél el a táncba, Ha nem vittél a táncba, Nem öntesz meg húsvétra! Ha nem vittél a táncba, Kiforrázlak húsvétra ! Kedden csak este 9 óráig tartott a bál. Ekkor megszólatnak a harangok, ami jelezte a 40 napi böjt kezdetét. Bejött a bálba a falu bírája, megütötte a mestergerendát a bírópálcájával, elvette a vonót a prímástól, elkiáltotta magát: „vége a farsangnak". Mindenki tudomást vett róla, néma csöndben hazavonultak. Az előző két napon utcán végig énekszóval mentek haza a bálból, még éjfél után is, de kedden a szomorú harangszó kísérte hazáig a fiatalságot. El is voltak már törődve, jöhetett a csöndes nagy böjt. Itt látjuk az igazságot, hogy „minden farsangnak van egy böjtje", de ahogy már kezdtem, minden böjt új tavaszt hoz és így forog az mindig, az örök körön. Édesapám mesélte, hogy az ő gyermekkorába az iskolásoknak is tartottak bált. De valamelyik háznál dudás játszott nekik, arra táncoltak. 312