Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

mindig mesélte, hogy nem tudja mi volt az oka, hogy őhozzá senki nem szólt és még meg sem állították igazolás végett. Hajnalban Veresegyházára ért, ahol már belövések voltak. A csomádi határban orosz foglyokat hajtottak a németek. Ez 8-án reggel volt. Mire a faluba beért már orosz katonákat látott. Az volt a legrettenetesebb számomra, hogy 6-án elment, 8-án Felszabadulás reggelre felszabadították az oroszok Galgamácsát. Két napot kellett volna idehaza maradnia és akkor itthon maradhatott volna. Ezért teljesen kétségbeestem, amikor hallottam, hogy sokan hazajöttek, csak ő ment vissza. A szomszédasszonnyal elmentünk édesapám pincéjébe december 7-én este. Már rettenetesen vonult a német ki a faluból. Felszedték a kábeleket, tankokkal vonultak. Tudta mindenki, hogy reggelre bejönnek az oroszok. Ügy is történt. Azért mentem a szüleimhez, mert gondoltam, hogy édesapám tud beszélni az oroszokkal. Egy kicsit tudott szlovákul. Apósom is odajött, együtt voltunk. Nagyon bántott, hogy Imre merre lehet. Mindig róla álmodtam, hacsak egy percre elszunynyadtam is, úgy ülve. El voltunk törődve nagyon. Az első orosz katona úgy tíz óra tájon jött be a pincébe. „Nyemcit" keresett. Vizet kért, egy kicsit megmosakodott. Édesapám megkínálta egy kis harapnivalóval, de nem fogadta el, ment tovább. Dél felé már tele volt az egész udvar, szobák, istálló, pajta. Minket nem bántott senki, nyugodtan voltunk. Még hívtak is főzni. Levágták a baromfikat és arra kértek, hogy főzzük meg. Este nyugodtan feküdtünk le. Nékem aztán olyan furcsa ál- Almot látok maim voltak, hogy miatta nem tudtam aludni. Azt tartja a népi mondás: — „Pappal álmodni nem jelent jót." — Én egy esperessel álmodtam, aki Veresegyházán lakott. Édesapámmal jó barátságban voltak. En erről a papról olyan különöseket álmodtam négy napon körösztül, hogy már sírtam végette. Az álmot Imrével hoztam kapcsolatba. Féltem, hogy valami szerencsétlenség történt vele. Már aludni sem mertem. De négy nap múlva hazajött Imre, nagy örömünkre. Elmondta, hogy Veresegyházától tovább nem tudott jönni, ott érte a nagy ütközet, sőt Veresen utcai harc is folyt. így elment a plébánoshoz, mert tudta, hogy apósával jóban van. Hajnalban ért oda, felköltötte őket, bejelentette, hogy ő az én férjem. Azonnal be is engedték. Elmondta, hogy járt. Gyalog jött Pestről, de haza nem lehet menni. Azonnal adtak neki civil ruhát és mint harangozó, úgy szerepelt ott négy nap. Negyednapra a kommandó ott kvártélyozott be a plébánián és kiállította néki az útlevelet, hogy hazajöjjön a családjához. De négy napon keresztül viselték gondját és mentették életét a németek elől. — Ez volt az én álmom, ez a valóság. A szomszéd Julcsa él még, aki tanú az esetre. Amikor Imre hazajött, nem volt semmink. Hogy mi nem voltunk otthon, bizony oda nem vittek semmit, hanem el. Mindent. Tűz támadt a szomszédban. A menyasszonyi vetett ágyamat előzőleg áthordták oda a pincéből, és elégett minden. De a férjem úgy vigasztalt, 27