Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

Bombatalálat Ezt lezárta egy égbekiáltó nagy robbanás, ropogás, mintha az összes edényem a konyhában összetört volna! Megingott az egész ház. A petróleumlámpa himbálózva elaludt. Iszonyatos jelenet volt! A tisztek zsebében volt elemlámpa, körülnéztek, hogy élünk-e mindnyájan? Egyik csak annyit szólt: — „meg volt a veszély élünk, mi elűztük!" Ezzel kirohantak, a bajtársakat keresték a szomszédban. Mi is kirohantunk apósommal az utcára, ahol mindenki kinn állt és érdeklődtek, hol volt a robbanás? Mivel este volt, sötét, légiriadó, nem lehetett világítani. Ügy vélekedtek az emberek, hogy a túlsó soron levő kocsmárosnak a kertjébe esett a bomba, és fel is robbant. Ezt a kocsmárost Csekulaji Juliskának hívták. így a szomszédokkal együtt mind éltünk, ami nagy vigasztalás volt részünkre. Űjból bementünk. De én nagyon féltettem a szüleim, hogy szegény öregek ott vannak kettesben. Elhatároztam, hogy értük rohanok, idehívom, legyünk együtt, ha meg kell halni, együtt haljunk. El is jöttek velem nehezen a kerten körösztül. Az utcán nem lehetett közlekedni a sok tanktól, katonától. A menekülők tömkelege sem fért el az utcán. Mivel alvásról szó sem lehetett, azért úgy rendeztem el a szobát, hogy édesanyám a sezlonra ledűlhessen. Édesapám nem is feküdt volna le, bárhogy is kényszerítettem. Végtelen fürge, edzett, és erős volt hetvenharmadik éve ellenére is. Döglött bomba Vettem a szeneskannát, hogy hozok be szenet a kályhára és mega ház alatt nézem az ajtókat a mellékhelyiségeken, be vannak-e zárva, nem felejtette-e el apósom nagy ijedelmében? Elgondolkozva ballagtam a sötét folyosón, csak az ég csillagai ragyogtak és sűrű, egymást követő ágyú és aknarobbanás villanó fénye látszott. A padlás a folyosóról nyílott. Én nem néztem sehová, csak a létrafogat figyeltem, ahová a lábam kellett rátenni, hogy bezárjam a padlást is. Jaj! a létra megindult velem a föld mélyébe. Az volt a szerencse, hogy a rádióantenna drótja elszakadva lógott, ami körém csavarodva lerántott a létráról. Kétségbeesve feltekintettem a mennyezetre. Mit látok? Azon körösztül is ragyognak a csillagok! Uram Isten, itt a veszély! Berohantam a szüleimhez halál sápadtan ezekkel a szavakkal: — „Képzeljék el a bomba hozzánk esett, nem a Csekulaji Juliskához! Akkora gödör van a fal tövén, mint egy mély kút! A padláslétra velem lecsúszott, ahogy ráléptem, hogy bezárjam a padlást!" Apósomnak, édesapámnak több sem kellett, rohantak ki, meggyőződni a történtekről. Én pedig vettem a gyertyás lámpát — viharlámpát — a kötényem alá rejtve, s mi is mentünk édesanyámmal megnézni. Szomorú, de így van — mondják. — De mit tegyünk? Én azonnal elmentem a főhadnagyokat megkeresni. Meg is találtam őket a szomszédban. Kezdtem a veszéllyel, hogy a kártya szégyenbe ne maradjon. Mint a villám, úgy eltűntek ők is terepszemlét tartani! Mire én hazaértem, ők már rohantak is műszerészt keríteni, hogy nem időzített-e a bomba. Kiköltözünk Németek voltak közelben kvártélyban, azokat hívták el kivizsgálni. Azok „nem sok túrót tettek a kenyérhez", — amint a közmondás tartja. Kijelentették, hogy 72 órán belül robban, költözzünk ki a a lakásból. Hová menjek most? Ott volt a sok állat. Három tehén, növendék-borjú kettő, két ló, sok sertés, szárnyasállat. 24