Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

szonyt, aki befogadja őket egész tél idejére. Valami kis aprósággal kedveskedtek is néki. A fonóház bére élelemből állt, nem pénzből, hiszen pénz volt a legkevesebb az embereknél. Személyenként 85 cső kukoricát kellett vinni, de a legszebb csöveket választották a lányok néki. 2 fej kendert, fél liter mákot, 1 liter babot, 1 liter petróleumot, na meg a disznótoros kóstolót, néha egy kis italt is- Csekély valami, de aki rá volt utalva, és emellett nagy türelemmel rendelkezett, az vállalta. Mosolyogva emlékszik az ember vissza a sok kedves szép téli estékre; szép téli fonóházi esték, ahol a falu fiataljai összejöttek. A lányok fontak, a legények pedig szórakoztatták őket, Nálunk régen három fonó volt a faluban. Volt olyan háziasszony — Hideg Ágnes néninek hívták — aki Fonóházi egész életében — míg csak el bírta viselni —, idős koráig fönntar- asszonyságok totta a fonóházi asszonyságát. Ügyes tehetsége, jó szókincse volt néki. Én csak hírből ismertem. Sok minden fűződik egy fonóházhoz, annak hangulatához. Tekintélyének is kellett lenni, mert különben a falu fiatalsága felemésztette volna. Olyan bizalmat kellett megnyernie, hogy titok előtte ne legyen. Le tudja szerelni még az ittas állapotban levőket is. A lányok bizalommal forduljanak hozzá mindenben. Ö ott ült közöttük minden este, ismerte bánatát, örömét minden egyes lánynak, sőt még vágyaikat is tudta. Készséggel segítségükre sietett mindenben. Második anyjuk volt, talán még többet tudott sorsukról, mint az anyjuk. Ha olyan legényt szeretett, akit a szülők tiltottak, ő lehetővé tette a találkozást. Vagy, ha a legény megszeretett egy kislányt, ő volt az első hírharang, a közvetítő. Sőt, ha nehézkesen ment a dolog, ügyes taktikával meg is oldotta. Sokszor úgy összevarázsolta őket, hogy birkózni kellett a szülőknek, ha szét akarták őket szedni! Sok lemondással járt egy fonóházi asszony élete. A fonóháztartó egész otthonát prédának adta ki. Minden nyugalmát feláldozta a fiatalokért. De meg is kapta a bérét, ha jól végezte dolgát. Ismerte minden legény és lány körülményét, úgy is fogott minden munkájához. Vitték is a lányok néki, amit csak tudtak. Velük játszott, figyelte táncaikat, dalaikat. Tanította játékokra, énekekre, fonóházi szokásokra. Mesélte nékik az ő és szülei élményeit, fiatalságát, ő volt az előkészítője a menyecskeéletnek. Elmondta a keserveit, a nehézségeket, amit az élet nyújtott néki. Volt is biztosan bőven része mindenből. Általában idősebb, özvegyasszonyoknál volt fonóház, akiknek nem Lányos esték volt kenyérkeresője és jól jött néki az a kis valami, amit a lányoktól kapott. A legények esetleg csak jószántukból vittek valamit. Néha egy-egy darab ölfát — ha éppen az erdőn dolgoztak — feldobták a kocsira, azzal a gondolattal, jó lesz a „Maminak" estére. A legények nem mehettek minden este a fonóházhoz, csak legényes estéken. Ezek voltak a kedd, csütörtök, szombat és vasárnap. Esetleg azokat a legényeket, akik közkedveltek voltak, a fonóházi asszony máskor is beengedte. Édesanyám idejében még a legények is dolgoztak esténként a fonóházban. Volt aki szakajtót kötött, aki tudott kefét kötött lószőrből, 231