Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

Még fél szőlőfürtös koszorú is volt, sőt egész fürtös koszorú is. — Szerintem ez nem volt finom. Kinek milyen volt az ízlése és hogy .tudott hímezni, olyat csinált. Édesanyám mesélte, hogy az ő nagyanyját tiszta fehérben temet- Fehér vise ték. Fehér szakácsköténye volt, félinge és fehér nyakravalója. De ezt vették kereskedőktől. Négy luk volt egy cakliban. A sarokmintája igen gazdag volt. Később jött divatba a maguktervezte mintás kendő. Körülbelül 1860-ban kezdték el a mintázást. Előbb csak pontos és caklis, majd levélkés és pontoscakk. Pontból volt a minta, ami a virágot ábrázolta, majd az egész kendő díszítését ez tartalmazta. A pontok elhelyezése maradt a későbbi lukhímzés formája. Máig is megvannak ezek a régi pöttyöcskék a kendőben. A levél volt a tömör hímzés, de tiszta fehérben. A hajban csak dabas-habos szalag volt vagy magából rózsás. A hajviselet formája ugyanolyan volt, amilyen a mienk, csak sodorva volt, nem fonva és a fülükre volt rakva. Halina szárú kordován csizmájuk volt. Egy időben a halina szárára hímzést is tettek. Később a ráncos szárú csizmát viselték. Panna néném mesélte, hogy az ő édesanyja 1872-ben született, Staférung árva lány volt. Édesanyját korán elvesztette, nem volt aki őt kistaférungozza. így a nagyanyjának a staférungját kapta meg, aki az 1800-as évek elején született. Tulipános ladikot kapott. Nem láda volt, csak összeszögelt ládikó. Virág volt rá festve, fehér és piros színnel. Abba ami belefért: 10 pendely, tiszta fonalas; 10 ing, ez is vászoning, csak az ujja volt bolhavászon; három ágy hamvas; egy ködmön, de ez juss volt, borjú árába került; két bujka: egy festő, egy posztó és még egy selyemszál nyárika. Ez a selyemszál a mostani glott. Volt még benne hat ünneplőszoknya: egy szamár (szamárszőrből), egy vatmoj, négy festő, amit vasárnap és ünnepnapon hordtak. Ezekhez kötény külön volt. Trincike nem volt, csak köznapló két-három, esetleg a gazdagabbaknak két nyárika. Nyáron félingbe és pruszlikba jártak. Ünneplő féling is volt kettő, sifónból. Ök hímeztek rá keskeny cakkot és lukat fehérrel vagy horgoltak rá cakkot lábakkal, elejére vették a csipkét. Féketőselyemből volt a pruszlik. Fehér nyakravalót is hordtak, de ezt vették a kereskedőktől. Még most is megvan a dédnagymamám nyakravaló kendője. A sok fehér alsószoknyát keményítőzték, simára vasalták és úgy viselték. Nagyon meg kellett becsülni a menyecskéknek a ruhájukat, mert soktól lehetett hallani, 10 évre is a házasság után, hogy „Én még abba járok, amit az én jó szülém vett". Csak a baromfinevelésből kaptak pénzt, ahol megértő volt az anyós. Volt két-három menyecske egy háznál, meg az anyós. Tartottak 20—25 libát, mert három menyecske hordhatta a batyu füveket részükre. Na meg egyik el is tudott néha szaladni meglegeltetni őket, folyóra lehajtani, megfürdetni. Amikor megnőttek és kopasztásra került sor, szétosztották még a tollút is, ahányan voltak. Vácon, ha eladták őket, akkor pedig kaptak belőle kendőre, kötényre, trincikére. Ha megértőek voltak, nem veszekedtek, akkor annyifelé tették az árát, ahányan voltak. Mindenki azt vett belőle, amire szüksége volt. Ami baromfit levágtak búcsúra, az az anyóH* 211