Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

első testvérem született 1897-ben, én 1919-ben. Huszonkét évvel volt idősebb tőlem. Előttem három leánygyermek elnyűtte édesanyám sok szép ruháját. Barátnőim általában első gyermekek voltak, így persze, hogy több volt a ruhácskájuk. Csizmát, azt örököltem a bátyustól, amit kinőtt. De abban meg elvesztem. A nehéz fiúcsizma csak úgy rángatott az úton. Emlékszem, egyszer bele is ragadtam a sárba. Túl nagy sár Csizmakaland van nálunk tavaszi olvadáskor. Én első osztályos kislány voltam, csizmában mentem iskolába. Sírtam miatta, mert gúnyoltak az osztálytársaim. Volt nekem szebb is, lakkos szárral, de édesapám nem engedte felhúzni mindaddig, míg egyszer megszánva sorsom, engedélyezte. Amint említettem, a sárba belesüllyedtem a nehéz és nagy csizmámmal. Nem is tudtam tovább menni, ki kellett lépni belőlük. Ügy harisnyával beléptem a sárba. Mit adott isten! — édesapám jött velem szembe. A tejcsarnokból látta a nagy ügyet. Könnyes szemmel rohant értem, felkapott a karjaiba, úgy rohant vissza velem. Bosszúmra, még azt a csúnya csizmát is kiszedte a sárból, hóna alá vágta és halkan súgta: — „Jó lesz ez még Julókám szánkózni, mert rosszal lehet megkímélni a jót!" így aztán sikerült nekem is új csizmába járni iskolába. Gyermekkoromhoz fűződnek a legdrágább emlékek és jó is visz- Iskoláztatás szagondolni rájuk. Szegény apám mindig naggyá akart tenni és mindig sokat akart nekem adni, legalább is ezt belémnevélte. Hogy képzelte ő, ezt máig sem értem. Felső iskolába nem járatott. Hallani sem akart róla, mert neki segítségre volt szüksége a kis vagyonában. A bátyámmal nem így kezdte, pedig ő tizenegy évvel volt idősebb tőlem. Általában a fiúgyermekekre hárult az eke szarva. Öt kisgyermekkora óta a tanulásnak szánta. Óvodába járatta Aszódra, mert az volt a járásunk és csak ott volt óvoda, tizenegy kilométerre tőlünk. Albérletbe adta ki, onnan került az iskolába, ö nem volt jeles tanuló, nem szeretett tanulni. Emlékszem, sokat ki is kapott ezért. Bátyám szavait idézem: — „Édesapám én dolgozni fogok, azt nagyon szeretek", — válaszként apám röviden „Fiam ott is kell a csiszolt ész, hallgass rám, több legyél, mint bárki más". Én ezeket hallottam, de nekem nem mondták. De biztos azért, mert nagyon szeretett. Én szerettem tanulni, nagyon sok dicséretet kaptam nevelőmtől, boldog voltam, ha valaki elégedett volt velem. Ez a tulajdonságom kísér máig is. Remélem a sírig is kitart mellettem: másoknak örömet szerezni és jót tenni! 1941-ben mentem férjhez. Szüleim a hetedik tizedet taposták. Párválasztás Férjem hosszú udvarlás után vett feleségül. Ha visszagondolok fiatalságomra és ami közöttünk lezajlott, az udvarlás előtt, mesébe illő. Amint említettem már, ismerik falun az emberek egymást, talán az ötödik nemzedékig visszamenőleg. A szülők is így kezelik egymás gyermekét. Különösen a fiús anyák, akik mindig felvágnak a fiaikra. Azok aztán, dúslakodnak és válogatnak a lányokban. Már szülésnél fölényesek a szavuk, hogy az övé „széna, nem szalma". —Mintha az ő szénája nem a más szalmáját venné feleségül! Nálunk is így történt. •>-•19