Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

bit, látta mindenki jóízűen fogyasztja. Ismét nekifogott, de csak nem ízlett neki. A körülötte levők majd rosszul lettek, mert nem mertek nevetni, hogy észre ne vegyen semmit. Végül megkérdezte a szomszédját: — hallod, a tied nem sós? — válasz: — nem. — Hát az enyémet nem lehet megenni. Kóstold csak meg! Megkóstolta a szomszéd nagy részvéttel, mert ő nem tudott semmit. Ök beszélgettek együtt, amikor ez lezajlott. Hujjogott az is tőle, és felajánlotta az ő levesét kóstolásra. De ezt felváltotta a kitört nevetés, amibe már ő is bekapcsolódott. Rohantak is kicserélni. Azt kiöntötték, hozták a másik tányért, és levest a részére. Másnap erről beszélt a falu, mi és hogyan történt. A vacsora befejezése után újból mulattak, zenére táncolva, addig míg a menyasszony után el nem hozták a kontykalácsot és a kontytyúkot. Ezt a menyasszony édesanyja küldte a lány után. Ez általában éjfél után történik. A menyasszonyos háznál kisebbséget szenved a násznép, mert nincs menyasszony. Még a nézők sem mennek oda. Ott tolonganak, ahol a jegyespár van. Ezért szívesen jönnek ők is a menyasszony után. Bekötik szép szőttes abroszba a kalácsot és két menyecske viszi. Ezt a kalácsot más receptre sütik, mint a többi kerek kalácsot. Több finomságot tesznek bele, és nagyobb figyelmet szentelnek a készítésére. Külön, nagyméretű tepsibe sütik, hogy jó nagy legyen, jusson belőle mindenkinek. Már a kíváncsiság sem engedi, hogy meg ne kóstolnák az emberek, azzal a szándékkal, hogy milyen is volt az a kontykalács? Ez a szokás ma is megvan, sőt még kontytortát is mellékelnek hozzá. Nótaszóval, az éjféli csendben viszik a Kakast és a kalácsot. A vőlegényes háznál egy, a témához illő dallal köszönnek be. Szíves fogadtatásban részesülnek. A menyasszony sem 203