Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

gény elejbe. Rázta a farát, zsebkendőt lobogtatott, úgy alakított, amilyen humorérzéke volt- Ez függött a vőlegénytől is, hogy hogyan értette a viccet. Kislány voltam, amikor a Szabó Imre bácsi házasodott, azt igen megjegyeztem azért, mert nagyon megsértődött. Sokáig könyörögtették őket a kapunál. Nagy nehezen bejuttak, erre jött a maskuramenyasszony, az fogadta őt. Dühösen megfordult, vissza akart menni menyasszony nélkül. Alig bírták visszafordítani a vendégek. Szaladtak a menyasszonyért, akit elbújtattak, hogy jöjjön elő, mert meglép a vőlegény. Nem kellett keresni, szaladt érte, hogy el ne menjen! Pedig nagyon szórakoztató, ha megértik a viccet, betegre neveti a jó nép magát. Ilyenkor fellázad a vőlegény es násznép és veszekednek; távolítják el maguktól, sőt a vőlegénytől az álmenyasszonyt, aki a vőlegényhez igyekszik. A szokás szerint elővezetik a menyasszony násznagyát. Mondják neki, hogy csalást követett el, az arany bárányt másnak adta. Ezt a világcsúfját akarják elkendőzni a szegény vőlegénnyel? Deresre a csalót! — kiabálnak. Egy páran keresik az igazit, míg végre belefáradnak a cirkuszolásba, elővezetik az arany bárányt. Ezt mindig a vőlegény vőfénye cselekszi. Hí de kifáradtam, Éppen megtaláltam, Násznagy uram fia mit tett, éppen láttam, Gubájába dugta, jól megcsókolta, Én belém meg csak a kutyát uszígatta. Adja ide kértem, én felelek érte, Vegyék el éntőlem, nézzék meg, hogy ép-e? Nagy kurjongatás váltotta át a viccelődést. Jött is a sallangos lovaskocsi, dalos menyecskékkel a menyasszony ágyáért. Űjból kezdődött a harc, olcsón akarták megvásárolni, sőt ingyen ellopni a párnákat. Végül a vőlegény adta a pénzt oda, azzal váltották ki. Amenynyit néki megért, annyit adott érte. Ez is érdekes volt. Az előkészített párnákkal — amit szőttes abroszba kötöttek több csomagba — forgolóztak, egyik feltette a kocsira, a másik levette. Énekekkel, rigmusokkal viccelődtek. A ládát vagy sublótot csak feltették, de a párnákkal megbirkóztak. Kerek kalácsot is vittek a kocsin egyik háztól a másikhoz. Cserélgették. Átadták az örömszülőknek és kértek vissza másikat, ezekkel a szavakkal: — „Kereken jöttünk, kereken akarunk visszamenni." — Meg is értették a mondanivalóját, azonnal cseréltek. Aki a kocsis mellett ült, az cserélte a kalácsot. A többi menyecske pedig hátul állt, egymásba karolva fogták a párnát, hogy a kocsis széjjel ne szórja, mert a lovak igen meg voltak vadulva a nagy zsivajtól, úgy kellett visszatartani őket. Lassan gyerünk kispej lovam, ne nagyon, Megtalálunk betegedni az úton, Messze van a kisangyalom tanyája, Az gyógyít meg, nem doktor orvossága. 194