Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Irodalom - G. Sin Edit: Gyóni Géza Pest megyében és Budapesten töltött évei (1906–1910)

— emlékezik vissza 1916-ban az Akik az Istent elrabolták című versében 1914-es magatartására. (Gyóni mentségéül szolgál, hogy az első világháború kitörésekor Móriczot, Juhász Gyulát, Tóth Árpádot, a Nyugat több más költőjét is megtévesztették a háborús jelszavak: elérkezett a bosszúállás ideje 48-ért, Világosért, a magyar harcosok fogják a civilizációt elterjeszteni a sötét cári Oroszországban. Megtévesztőén hatott a szociáldemokrata pártok árulása is. 1914 júliusában Ady Endrén kívül Magyarországon alig látta valaki tisztán a háború célját, lényegét. Igaz, haladó íróink és költőink az első háborús hónapok után felismerték a világháború igazságtalan jellegét, s műveikben szót emeltek az értelmetlen vérontás ellen.) Az irodalmi baloldalhoz húzó költők közül Gyóni volt az egyedüli, aki huzamosan kitartott a nacionalista, háborúra uszító hang mellett. Igaz, hogy háborús verseivel párhuzamosan, egyidőben döbbenetes erejű háborúellenes költeményeket is írt. (A przemysli Tábori Űjság 1914. dec. 8-án közli a Levél Nyugatra című pökhendi hangú, Ady tábora, de nem Ady Endre személye ellen irányuló versét. Két nap múlva, dec. 10-én pedig egyik legnagyszerűbb háborúellenes versét, a Csak egy éjszakára ... címűt. Dec. 12-én az ugyancsak háborúellenes Alexis levele Alexandrához című nemes, tiszta hangú költeménye, majd másnap, dec. 13-án a Petőfi lelke című uszító, nacionalista verse, dec. 22-én pedig a Gorkij önkéntes öntelt, gőgös oroszellenes szólamai következnek. Gyóni még 1916-ban is írt háborúra uszító verseket.) Ez az elvtelenségnek tűnő kettősség, a határozott döntésre és állásfoglalásra való képtelenség, a két ellentétes véglet közti hányódás szinte egyenes következménye Gyóni egész eddigi pályájának. Gyóni eddig is végletek közt hányódott, soha semmilyen eszméhez, világnézeti vagy költői irányzathoz nem tudott véglegesen kötődni. (Különösen áll ez a Budapesten és Pest megyében töltött évekre.) Kiemelkedett a XIX. század politikai-világnézeti-művészi világából, de nem tudott felnőni a XX. század kezdetének legmagasabb világnézeti-művészi követelményeihez, Ady Endre szintjéig, megállt félúton: „Lemenni gyáva, feljutni gyönge." Anyagi és társadalmi helyzetét tekintve szintén középen van: irigykedve nézi a „Senki gazok"-at, akik „Élet-kisasszony ... dús ölén ... vígan türkálnak", de nem vállal egyértelműen közösséget a „faluvégi rongy bogárházak" lakóival. Hányódik a falusi és a városi életforma közt, egyikhez sem tud kötődni, hiszen a falu is, a város is mindvégig a csúnyábbik arcát fordítja felé. A kezdő Gyónit költői képességei sem emelik a szürke középszerűség fölé, s ezt ő maga is érzi. Már az 1904-ben kiadott Versekben így ír: „Szeme belát még kéklő messzeségbe, De azt az ormot, oh, hogy még elérje Nincs, nincs remény." (Ikarosz) „Nem bánt a sejtés, nem, hogy el nem érem, Hittel dőlök ki majd az út felében." (Episztola) (1914-ig csupán két megjelent és egy kéziratban levő kötet áll a háta mögött.) Kitartása kevés, ereje mindig megbicsaklik, soha nem tudja a tőle telhető maximumot nyújtani. Tervei, vágyai megvalósulatlanok maradnak, örök sikertelenségélmény kíséri: 429