Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Irodalom - G. Sin Edit: Gyóni Géza Pest megyében és Budapesten töltött évei (1906–1910)

farsangi mulatság az alsódabasi róm. kath. iskola javára, melyet az „úri közönség rendez az alsódabasi kaszinóban" és amelyen a „vidék előkelősége és összes intelligenciája részt vesz".

32 Hírt adnak a bál sikeréről is: „Sose láttunk még annyi szép lányt, sok szép asszonyt ezekben a termekben. Soha még ennyi fekete reverendát, katonai uniformist és civilt tarkállani."

33 Sőt megtudhatjuk a körülbelül 150 résztvevő teljes névsorát is. Kevésbé szívderítő sorokat látunk a köznép szórakozásairól: „Vidékünkön a kocsmai verekedések, duhajkodások oly mérveket öltenek, hogy azokat csak szigorú, de a békés polgárokra mégis üdvös rendeletekkel lehet megfékezni."

3

'

1 „Szeretnék már látni egy falusi bálát, amely után nem véres ingek, beszaggatott fejek maradnak emlékeztetőül.. ."

35 Van természetesen színvonalasabb program is: hangverseny az alsódabasi kaszinóban. Heltai Jenő is tartott Dabason előadói estet, de alig volt 20 látogatója a néhány állóhelyes nézőn kívül. Ezt az esetet kommentálja keserű gúnynyal az Űri közönség című cikk: „Az országnak kevés helysége van, amelyben egymás hegyén-hátán annyi messziről is felismerhető úri ház volna, mint ezen a gentri-hájjal agyonkent Dabason . . . Dabas szereti a lovat, kutyát, az asszonyt, mert ezek úri dolgok, — de nem szereti a művészetet. . . Dabas szereti a kóklereket, ... , mert azokkal lehet amúgy úri módon figurázni, de nem szereti a művészeket, mert azokat nem figurázás, de taps és virág illeti meg — és Dabas nem szeret tapsolni. Az nem úri dolog."

36 Arra is feleletet ad a Dabas és Vidéke, hogy mi az alapvető oka a kulturális közönynek. A lap beszámol a tanév végi vizsgákról: „Űgy látszik, mintha egész évi szorgalmukról nem is tudnának számot adni. A tanulók élelmesebb része nincs az iskolában. A kisebbje libát, kacsát őriz, a nagyobbja meg krumplit kapál. Elég, ha a vizsgára eljönnek... A tankötelezettség falun .. . lehetetlen . . ."

3

~ Ugyanez a szám említi, hogy egyetlen néptanítóra 80 gyerek van bízva. Igaz, nem jobb a helyzet az ország többi községében sem: „Nézze meg ön a nyugodt felföldi falvakat, melyekben a rektor az első analfabéta. Milyen isteni megelégedettség honol azokban. Pedig betűt csak a szatócs pakolópapírjain látnak."

38 Volna rá egy-két lehetőség, hogy Dabas és Vidéke kiemelkedjen a provinciális elmaradottságból: felvetődik például a villanyvilágítás bevezetésének lehetősége, sőt megfelelő számú előfizető esetén telefont is kapnának a községek. Kulturális fellendülést jelentene, ha a járásbíróságot Ócsárol Alsódabasra helyeznék, mert ezzel körülbelül 20 értelmiségi család Alsódabasra költözne. A lap viszont éppen ezzel kapcsolatban idézi egyik ócsai úriasszony állítólagos nyilatkozatát: „Már pedig én inkább sátorban lakom, minthogy Dabasra menjek! Legalább a sátorban nem vagyok kitéve a dabasi exkluzívek pöffeszkedésének. Mert úgy tudom, Dabason még mindig többet érnek a magtalan hétszilvafák, mint az acél írópennák."

39 Hogy miért ilyen kétségbeejtő a dabasi előkelők közönye, gőgje, arra az Őszinteségek II. című cikk ad választ: „...ez a Társadalom (amely mellesleg nem is a társadalom, csak kisded társaságok, exkluzív csoportok minden nagy összekapcsoló eszme nélkül való vegetációja) ma nem is lehet még más, mint amilyen ... A hagyományok malomkő súllyal nehezednek még fölibénk és a szabad gondolkozást lépten-nyomon földre gáncsolja a kényelmes régihez való ragaszkodás ... ne csodálkozzunk, ha a koponyák félnek a világosságtól. Hát még a villamosvilágosságtól ! ... ez a Társadalom még mindig feudális önhittségben kéjeleg . . . Megértetni a március idusán szájtátó polgártárssal, hogy annál a deresnél, amelyre őt vagy nagyapját húzatta nern is 414