Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Művészettörténet - Horváth Béla: Kernstok Károly „Hazafelé” c. képéről

A tömörítésnek azonban már itt is nagyszerű példáját láthatjuk, szemben mondjuk az „Őszi munká"-val, melynek egyetlen alakja sem fejezi ki oly koncentráltan a közölni kívánt emberi-művészi mondanivalót, mint képünk első nőfigurája. De egészében is a „Hazafelé" tömörebb, képileg zártabb s mindazonáltal differenciáltabb, mint az „Őszi munka", s éppen ezért többet és mélyebbet mondó, azáltal pedig, hogy kiemel, mégpedig a főszerepet játszó elülső alakok menumentális láttatásával, megragadó és lenyűgöző is. A monumentális hatást formailag azáltal éri el, hogy az első párt oldalt haladtában egészen a kép előterébe hozza, és fent szinte egész a képszélig magasítja. A figurák lába előtt és feje felett alig-alig marad hely. Hogy a kompozíció mégsem hat zsúfoltnak és az alakok nem válnak nyomasztóvá, annak az ötletes fogásnak köszönheti, hogy kissé oldalvást haladtatja alakjait, kiknek mozgástere így jobbra is, balra is, sőt, a keskeny út ellenére előre és hátra is jól érezhetővé válik. Ezzel a fogással egyúttal elkerüli ama sablonmegoldást is, amely a monumentalitást vagy azáltal éri el, hogy az alakot részben vagy egészben a látóhatár fölé emeli, vagy zárt háttér előtt rendszerint sziluettszerű megoldásban adja, avagy méretét közvetlen környezetéhez képest megnöveli, s legáltalánosabban, hogy a képkeretet körös-körül leszűkíti. A monumentális láttatás szempontjából nem kis jelentősége van a haladási irány jó megválasztásának. Csökkenne a hatás, ha az alakok például a képsíkkal párhuzamosan lépdelnének, még többet veszítene a kép monumentális hatásából, ha visszafelé, a kép mélye felé haladnának. Helyes érzék mutatkozik abban is, ahol a művész elülső alakjai helyét kijelöli. Előbbre hozva már súlytalanná válnék hozzájuk képest a háttér, hátrébb helyezve viszont saját jelentőségük, súlyuk fogyatkoznék meg környezetükkel szemben. A férfi egyébként a kép függőleges tengelyét adja, egyúttal olyan központot jelentve, melyből — mintegy kerékagyból a küllők — meglehetősen jó egyensúlyi helyzetet alkotva futnak szét a kompozíció erővonalai. A természetkivágáson belül tehát határozottan látszik a „kompozícióra" való törekvés, amely a művészt az „Agitátor-képek''

2 után nem hagyta nyugodni, bár maga is próbálkozott időközben a kivágásos módszerrel, amely az akadémizmus fáradt szerkesztőmódszereivel szembeni ellenhatásként, a naturalizmus áramlatával egyre nagyobb polgárjogot nyert művészetünkben is. Újszerűségének múltával azonban egyre világosabban kezdtek jelentkezni e módszer hibái, hiányosságai, hátrányai. Ezek egy részét Kernstok ekkor már nyilván észlelte, s ezzel magyarázható, hogy a „Hazafelé"ben ismét kompozícióra törekedett, másképpen persze, mint a „Balatoni halászok"-on

43 vagy az „Agitátor egy gyár kantinjában" című képén. Az építkezést illetően valamelyes rokonság Munkácsy „Siralomház"-ának

44 bal oldalával mutatkozik, ez a rokonság azonban oly távoli, hogy jelentősége mások más természetű ösztönzésével szemben úgyszólván teljesen elenyészik. A kompozíciónak a műalkotásban betöltött igazi szerepére és jelentőségére — nem függetlenül persze a tartalomtól, a témától, a tárgytól — majd következő évi olaszországi útján döbben rá Kernstok, amikor is egész művészi szemlélete megváltozik, gondolkodása módosul, az eddigi ösztönös tapogatódzás tudatos törekvésnek adja át helyét. Eddigi művészi látásmódját lényegében az determinálta, amit a francia mesterektől tanult. Ez nem áll ellentétben ama megállapításunkkal, hogy Kernstok e művéhez a hazai zsánerhagyományból is merített, hisz azok a művészek, akik e szempontból számításba jöhetnek (főként Deák-Ébner és Bihari), elsősorban szintén francia gyökerekből táplálkoztak. Az érintkezési pontok tehát adva voltak. Mint nem lényegtelen adatot említjük meg, hogy a megelőző év nyarának egy részét Deák-Ébner is Kisorosziban töltötte, s vele egész nyáron 25* 387