Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)
Művészettörténet - Horváth Béla: Kernstok Károly „Hazafelé” c. képéről
voltát, a szegényparaszti vagy napszámosi sors nehézségét, a falusi asszony küzdelmes életét szinte szántszándékkal mellőzték képeikről, de mások is. Egyoldalú, idealizált ábrázolása volt ez a magyar valóságnak, s ami ennek ellenére DeákÉbner kezén még jól sikerült, a követők kezén a 90-es évek első felére már ellaposodott, banálissá, valamivel később pedig egyszerűen kereskedelmi giccsé lett. Egy-két égnek meredő kasza könnyedén a vállra vetve, ruganyos léptek, ünneplős kosztümök, vidám arcok, kedves mosolyok, gondtalanság, megelégedettség, csóklopás, menyecskeölelgetés — így festett a legnehezebb munkából való hazatérés még akkor is, amikor már mindenki számára nyilvánvaló volt a magyar szegényparaszt és agrárproletár kétségbeejtő helyzete. Tizedelte a tüdővész, fojtogatta a nyomor, ha lázadt, csendőrsortűz oltotta ki életét vagy börtönbe került, helyette idegenből hozatott munkások arattak még alacsonyabb bérért, életviszonyait még jobban aláásva; munkaerejét, ha magának dolgozott is, szinte a végsőkig kellett kiaknáznia. Persze voltak idilli pillanatok is, méltóak a megörökítésre, ezekkel azonban eltakarni a sokkal súlyosabb és jellemzőbb társadalmi valóságot, s kikerülni a mélyebb emberi kérdéseket, nemegyszer pedig még ezeket is sekélyes, megunt, agyonismételt formában adni — körülbelül ez jellemezte a magyar témafestés helyzetét a munkából való hazatérés tekintetébon, amikor Kernstok — részben ekkori és korábbi kisoroszi, s tán még korábbi rokitói élményeinek hatása alatt — a téma igényes és újszerű feldolgozásához fogott. Szinte egyidejűleg, ám aligha függetlenül tőle s epizodikus jelleggel csupán, fordult a témához Ferenczy Károly is, „Hazatérő favágók"-jával 2fi nagybányai élményei felhasználásával szintén új tárggyal járulva hozzá a témakör bővítéséhez és meglehetősen leromlott színvonalának emeléséhez. A téma megfestésére Kernstokot — bár a témaválasztásba minden bizonynyal belejátszott Rubens „Munkából való hazatérés"-e 27 , s még inkább „Táj szivárvánnyal" című képe 28 — közvetlenül és legerőteljesebben Millet „Munkába menő parasztpár" 29 című grafikája ösztönözhette, amely maga is Rubens művészetétől nyert impulzusokat. Miilet közvetlen ösztönzése mellett bizonyít, mint már említettük, a témafelfogás rokonsága, mely abban áll, hogy a tárgy nem szórakoztatni kíván, hanem mély emberi mondanivaló hordozója, a művész részéről feltétlen együttérzésről tanúskodva ábrázoltjai: a szegény, dolgozó nép iránt, annak igazi helyzetét, viszonyait, tulajdonságait, lelkiségét fejezve ki. Parasztokat, napszámosokat ábrázol ő is, jellemző tartással, mozgással, mozdulatokkal, mentalitással. A munka, melyet végeznek, rájuk nyomja jellemző vonásait, figuráiba — akár egyetlen alakba vagy párba is — így bele tudja foglalni egy egész osztály jellemző sajátságait. Mint több más művén, ezen a grafikai lapján is az erő, a nagyság, az életküzdelem komolysága nyer kifejezést, éspedig kevés eszközzel, közmondásos egyszerűséggel, tömörséggel. Formai, alakításbeli hasonlóságok is felfedezhetők tehát a két mű között, nem szólva a szereplők rokon voltáról, beállításbeli hasonlóságáról. Házastársnak tűnő férfi és nő a főszereplője Millet grafikájának is, ők is egymás mellett lépdelnek, csakhogy felcserélve: balról a nő, jobbról a férfi, és ellenkező, azaz bal irányba haladva, kissé rézsútosan előre, tükörképes formában felcserélődve képünk szereplőivel. Nála is kissé előbbre helyezkedik el az ugyancsak hosszú ruhás nő, egyik karját maga mellett mélyen leeresztve, elég súlyos, fonott vizeskorsót cipelve, másik kezét pedig felemelve, kézfejét mellén tartja. A mozdulatok funkciója más, formája azonban igen hasonló. A kalapos és itt is magasabbnak tűnő férfi vállán hasonló szögben fektetett szerszám hangsúlyozódik, csakhogy ez nem kapa, 382
