Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Néprajz - Paksa Katalin. Vázlatok Alsónémedi zenei életéről

Karácsony után nyolc napon át Vízkeresztig jártak a Háromkirályok. Este, alkonyat után mindenhova bekopogtattak, ahol világosságot láttak. A katolikus fiúk úgy tartották, hogy érdemesebb a reformátusokhoz menni, mert ott nagyobb a borravaló. A szereplők kamaszfiúk, a napkeleti királyokat, Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt személyesítik meg; hosszú fehér ingben, fejükön magas papírkoronával. Egyikük arca liszttel van bekenve, a másiké korommal. Az utóbbi Boldizsár, a szerecsenkirály. Saját készítésű csillagot visznek magukkal, amely ha meghúzzák, másfél méterrel is előreszalad. (Készítésmódja országosan ismert, nincs értelme a részletes leírásnak.) Bekopognak és megkérdik: „Bemehetnek a háromkirályok?" Miután megkapják az engedélyt, belép az első király és bemutatkozik, majd a másik, harmadik is. Sajnos csak Boldizsár király rigmusát sikerült feljegyezni: ,,Én Boldizsár király Oly messziről jöttem, Nagy utazásomban Meg is feketedtem." A rigmusok után eléneklik a „Három királyok napján",

3 vagy „A szent királyok, három mágnások" kezdetű dalok egyikét. (Példatár 16. sz.) Közben előrehátra tolják a csillagot. Mikor végeztek, pénzt kapnak a házigazdától. A szokás már nem él Alsónémediben, 20—25 éve szűnt meg egészen. A daltanulás Az eddigiekben számba vettük a falu életére legjellemzőbb dalolási, zenélési alkalmakat; a véletlenszerű, munkát kísérő dalolástól a szervezett mulatságokon át a hagyomány által szabályozott és előírt jeles napi szokásokig. De vajon mit jelent a dalhagyomány, milyen a hagyományozás módja, hol, mikor adják át tudásukat egymásnak a váltakozó nemzedékek? A legfontosabb szerep a családé. A jóképességű énekesek általában szüleikre, különösen nagyszüleikre hivatkoznak. A világgal ismerkedő gyermek, ha érdeklődését fölkeltik, igen fogékony a zene iránt. „Különösen nagyapámtul tanultam, hallottam sokat. Munka közben, négy éves koromban a nagyapám kérdezte: na milyen virág ez. Nem mondtam meg, csak eldaloltam, hogy Sárgát virágzik a repce." Később már tudatcnsanigy ekéznek bővíteni ismereteiket. „Mindig olyannal mulattam, aki többet tudott, mind én." A biztos hallású, jó hangú énekest társaságban is megbecsülték. Kellő öntudattal mondhatta: „ha azok kezdtek hozzá (akik nem énekeltek tisztán), én nem is daloltam. Mindig erővel köllött dalolni, mert rossz hangok voltak. Egyes mulatságoknál én berekedtem tisztára." Nem kellett rádió ahhoz, hogy más falvak, távoli vidékek dalait is megismerjék. A búcsún, vásárban „csíziósok árulták a kalendáriumot, nótás füzetet. Eldalolták, ami a nótásfüzetben volt, de ki tudja már azt! Az áriáját hallották, hogy dalolja, aztán megvették, megtanulták." (Valószínűleg így került a faluba az „A dámosi pusztának az aljába ..." kezdetű história. (Példatár 13. sz.) Űj dalok kerültek a katonai szolgálat révén is a faluba. A katonanóták ma is igen kedveltek. Az idős énekesek, adatközlők szinte kivétel nélkül hivatkoz347