Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Néprajz - U. Kerékgyártó Adrienne: Adatok Alsónémedi viseletéhez

Temetésre sötét kékfestőt vesznek sokan. Ez speciális mintával készül: hegyére állított, körülbelül 1X1 cm-es négyzetek kerülete apró pöttyökből kirakva. (Vö. magyar gyász!) Ezt veszik Némedin kívül Dabason és Sáriban a mai napig is. (Sáritól elvették a vásártartást, azóta járnak vagy Némedibe, vagy Dabasra vásárra.) Szőllősy József Kunszentmiklós (Rákóczi út 23. sz.) egyetlen és utolsó kékfestője is itt volt a vásárban, felesége is felszabadult az iparban. Dunavecsei születésű, a mesterséget is ott tanulta. Segédként került Kunszentmiklósra. Főként a szabadszállási piacra jár és néha vásárba. Az ő tudomása szerint kékfestő iparos van még: Solton, Kiskőrösön és Halason most is. — Kalocsán volt négy is, de megszűnt mind. Cegléden nem volt (talán, mert hamarabb polgáriasodott el a viselete). Péteri Jánosné Albertirsáról jött a vásárra. Ö kékfestő feldolgozó, vagyis méterárut vesz és a községek helyi ízlésének megfelelően feldolgozza, megvarrja. Főként kötényt árult. — Monoron és Pilisen is árusít. Pagonyi Mihály mézeskalácsos mester kiskunfélegyházi (Katona József u. 1. sz.) kisiparos. Főként a Kiskun Napokon otthon árul és a környék búcsúira jár el. Készítményei még hagyományosan díszítettek. Tudomása szerint Kalocsán egy mézeskalácsos van, Bátaszéken kettő. Szegeden egy törökmézes. (Ezt szakmabelinek tartják.) Nyerhuc Erzsébet teknővájó cigányasszony. Igen bizalmatlan, zárkózott volt. Alig-alig lehetett szóra bírni. Az áruja Dunaharasztiig vonaton jött. Nagyméretű, mély, kézzel vájt teknőket árult. Mint mondta, kanadai nyárfából vájják a legszebbeket. Ilyenekre mind ritkábban van ma már szükség, mert ritkán sütnek kemencében, otthon sok kenyeret egyszerre; vagy mosnak ilyenben. Mint mondta, rossz vásárt csinált. Szabó József Kiskunfélegyházáról faszerszámkészítő iparos. Talicskát, szabott teknőt árult. A mesterséget Némedi Lászlótól tanulta Félegyházán; nála is szabadult. Stróbl (Stvobl) Pál Lajosmizséről kádármester. (Született 1895-ben.) Családjukban 4 generáció kádár: öregapja, apja, ő maga és a fia (unoka már nem!). 10 éves kora óta dolgozik: 1920-ban kapta az ipart Lajösmizsén. 11 fiatalt szabadított fel erre az iparra. Ma a szükséges tölgyet a Somogy megyei Erdőgazdaságtól veszik rönkre vagy m

;i-re. Régi űrmérték szerint készítették az edényeket: 1 icce kb. 3^3 У

2 liter, 1 akó kb. 56 liter volt. Hordót, dézsát, ma már csak szőlőskert-tulajdonosok, tehát magánosok vesznek, s ilyen kevés van. Ezért hanyatlik az ipar. Fekete Antal kovács Kiskunfélegyházáról disznóetető vasvályút árult. Móczár Károlyné Gulyás Mária (Kiskunfélegyháza, Alkotmány u. 4. sz.). édesapja, nagyja és dédapja is csizmadia volt. Az ura is csizmadiamester volt, akinek halála után ő most kiárulja a készletét. Régen Szarvasról és Kecskemétről, tímártól szerezték be a szükséges bőrt. Az ipar régi elnevezése „lábbeli készítő". Cégérük kis csizma. Tanuló ma az iparban nincs. Moczárné szerint az utolsó szűrszabó Kiskunfélegyházán nemrégen halt meg, 93 éves korában, Semperger Józsefnek hívták. Varga Sándor Kiskunfélegyházáról kalapos és sapkás. Régi, megbízható iparos, akinek egyik vásáron odaadják Némediben a festeni, javítani való kalapot és a másik vásárnapon visszahozza készen. 335