Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Néprajz - U. Kerékgyártó Adrienne: Adatok Alsónémedi viseletéhez

poharas tótok; meszes tótok; kiabáltak: hat, hat, minden darab hat! — Ez hatvan évvel ezelőtt elég nagy pénz volt. Némedibe jártak vásárra: Bugyiból, Sáriból, Ócsárol, Dunaharasztiból. A régi vásárokban több volt a lacikonyha, sokszor két sor is kikerült belőlük. Ide ültek be a környékbeli juhászok és figyelték őket a falu gyerekei. Itt történt a legtöbb juhászverekedés. Kocsma a községben több volt. Nagykocsma „Bilic", a mai Betyár vendéglő helyén; ez beszálló volt, bagazi alatt álltak a lovak. Végtábor Druga Dénesnek volt 2 kocsmája. Kapcafa kocsma már a Nagyné fiatalsága idején is csak az emlékezetben élt; a mai Tóth kovácsműhely helyén állt. Tulajdonosai a Somogyiak voltak, ma már nincsenek Némedin. Politzer kocsma, a dunaharaszti útelágazásnál; ma cukrászda van a helyén. Az 1970. szeptember 9-én tartott őszi vásáron néztem körül legelőször. Ez csak kirakodóvásár volt. A kirakodóvásár azóta vesztett mozgalmasságából — a némediek közlése szerint —, mióta elkülönítették az állatvásártól. A Vásár téren két utcasort alkotva állították fel a kereskedők kirakodóasztalaikat. Bár jó idő volt, mégis sokuk húzott tetőt az asztal fölé. Az engedélyt Dabason váltották ki. — Általában kora reggel érkeznek az árusok. Sokan szekérre rakott holmival, de még többen autóval. Főként a szekéren jövők közt fordult elő, hogy többen is összeálltak egy szekérhez, ha az árujuk kisebb helyen elfért. A külső utcasor két oldalán helyezkedtek el: a kékfestők, kékfestőből konfekcionált holmit árusítók (festőfeldolgozók), bazárosok, mézeskalácsosok. A belső utcasoron kirakodtak a csizmadiák, cipészek (kismesterek és viszonteladók vegyesen). Ennek az utcasornak a végében az oldalvonalban voltak a faholmik: dézsa, hordó, facsapok és a teknővájó cigányok kis és nagy teknői. Mióta a szőlőket is nagygazdaságokba egyesítették, mind kevesebb hordóra, dézsára stb., borfeldolgozáshoz való faedényre van szüksége a kisgazdaságoknak, így ez az ipar visszafejlődik. Árusokról Sárossy Jánosné (Kecskemét, Dömötör u. 4. sz. ; 23. kép) egyetlen és utolsó kékfestő Kecskeméten, özvegyi jogon folytatja az ipart. Ő az urával együtt Pleskó Rezsőtől tanulta a mesterséget, akitől — annak haláláig, 1984-ig — bérelték a műhelyt. (Pleskó Rezső 83 éves korában halt meg.) A kékfestő ipar Ausztria felől terjedt el hazánkban és Pleskó mester maga is német anyanyelvű volt, ez magyarázza, hogy a Sárossyné használta szavak, az eljárások, eszközök elnevezései német kifejezésekre vezethetők vissza. ö még most is kézzel nyomja a mintákat, kipa és sprengoíóval dolgozik és spécibe mártja a mintát, ami a vászonra kerül, hogy a festék ne érje ott a vásznat, tehát fehéren maradjon ki a minta. A spéci Papp-recept szerint régen 10-féle anyag keverékéből készült. Nemigen mondták és mondják el az összetételét. Most is árult kétféle kékfestő anyagot : a világosabbat indantrén, a sötétebbet indigó festékkel festették. 334