Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Néprajz - U. Kerékgyártó Adrienne: Adatok Alsónémedi viseletéhez

Ezután a kontycsináló asszonyok kikötötték a menyecske fejét, vagyis a kontyra hagyományos formában rákötötték a kikeményített fehér cérna-, fekete pöttyös kendőt. A felerősítés gyakorlatot kívánt, mert ennek a kendőnek szárnyasán kellett állnia, vagyis a két összekötött kendősarkot úgy kellett kihúzni, hogy keretezze az arcot. (7., 8. kép.) A megkötés a kontyon pogácsásán történt, ami annyit jelentett, hogy a kötést úgy igazították, hogy pogácsa formát adjon. Ezt a kontyra kerülő kendőt alsó kendőnek nevezték. Ebben ment kikötött fejjel a lakodalmat követő reggel 3—4 komaasszonnyal az istentiszteletre. Ez idővel valóban alsó kendővé vált, mert a fiatalasszony már befödte az áll alatt megkötött, különböző anyagú felső kendővél. A pogácsásán, szárnyasán kötött alsó kendőt esténként nem bogozták szét, hanem csak leemelték egyben a fejükről, és tették fel reggel újra. Egyik vasárnaptól a másikig viselték, akkor az új, keményített kendővel elmentek a konlycsináló asszonyhoz, aki vagy rokon volt és ingyen megkötötte, vagy idegen, akinek vittek valami ajándékot munkadíjként. A pöttyös kendőt később felváltotta a kreditor selyemből való kendő, sőt 1920 táján esküvőre is már ez jött divatba. Mikor idősödött az asszony, sötétedett az alsó kendők színe is. Már nem pogácsásán, szárnyasán kötötték meg az alsó kendőt, hanem a kendővégeket a konty alatti megkötés után a konty köré csavarták. (17. kép.) Erre került a köznapi, áll alatt megkötött kékfestő kendő, de főként delén és ünnepen a félselem vagy brokát selem kendő. Ez utóbbiakat nem kötötték az áll alatt csomóra, hanem csak egyszer átvetették, és a végüket hegyesre széthúzták. (2., 6., 12. kép.) 4 Mivel a különböző alkalmak és állapotok során felöltött női öltözeteknek az anyaga, szabása és színösszeállítása együttesen karakterizálja egy viseletperiódus hagyományos viseletét, közlünk néhány viselettel kapcsolatos — a község közössége által elfogadott és hosszú ideig megtartott hagyományos szokást és — pontos évszámokkal megjelölhető teljes öltözetleírást is. Itt jegyezzük meg, hogy a reformátusok és katolikusok viselete közt eltérés nem volt az általunk vizsgált időszakban — a ma élők emlékezete szerint. Konfirmációra, illetve első áldozásra kapott a leány először fehér patiz (batiszt) ruhát, ebben ment az év pünkösdjén úrvacsorára, áldozásra. Űrasztalához, áldozáshoz ezután mindig nagy selem kendőt kötött, ami ha egy mód volt rá, olyan színú volt, mint a szoknyája. Konfirmáció utáni első karácsonyra kapta a nagylány az első sötét szövetruhát, amit karácsony első napján az úrvacsorához vett fel. Másodnapjára már színes kásmért kapott. Következő húsvétra, majd pünkösdre sima rózsaszín kasmír- vagy batisztruhái kaptak a lányok. Csak nagy ünnepek másodnapján öltöttek színes ruhát. Akkor olyan volt a templom meg a falu, mint a virágoskert. Az 1896-ban született református Krizsa Menyhértné visszaemlékezése szerint 12—13 éves korában lett növendék lány, mint ő mondja: 1908-ban húsvétkor álltam ki (tudniillik konfirmációra). Ettől az időtől kezdve: Húsvét első ünnepén barna ruhában, húsvét második napján «sínesben, pünkösd elsőn barnában, pünkösd másodikon rózsaszínben ment а templomba, még fiatalasszony korában is. 21 -Stetdia Comitatensia 3 321