Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Néprajz - U. Kerékgyártó Adrienne: Adatok Alsónémedi viseletéhez

Nyáron, hűvösben általában az ingderék fölé is vettek kendőt, esőben lazsnakot. (nagy vászonkendőt, amiben a paréjt hordták, vagy az agyi szalmát takarták le), viharban Zópokrócot kaptak magukra. A legünnepélyesebb és legdrágább — az emlékezet szerinti — legrégibb fajta a nagy selem kendő volt. Ezt csak akkor vezethették a derékon hátra, ha csak egyátlósan hajtották kétsorosra (14. kép). A négy rétegbe hajtogatott elöl a mellen egyenesen futott le; zikkerhejc tűvel fogták mellmagasságban össze. Ez mind a két felező mentén volt összehajtva, tehát négysorosán feküdt egymáson az anyag, így nem is tudták volna hátravinni. A rojtja is négysorosán feküdt egymáson, s ezért igen gazdag rojtozásúnak tűnt. Ezt gazdag lány és asszony egyaránt viselte (2., 12. kép). A fél selem kendő (félméretű, kisebb kendő), kevésbé ünnepélyes viselet volt a jobbmódúaknái, a szegényebb meg nagy ünnepre is ezt viselte, mert másikra nem tellett. Ez is rojtos volt; viseléskor a derékkorcba betűzték, mert nem érte a derekat körül. A selem kendő színe lehetőleg egyezett a szoknya színével. A kendők szélén kétféle rojt volt: húzott rojt és dús cakkos rojt. A brokátselyem kendő viselete az 50-es évek végén általánosan háttérbe szorult. A környező községekben, pl. Makádon 1951-ben cigányos kendőnek gúnyolták a némedibeli fösőkendőt, akármilyen finom brokátból volt is. Hűvösebb időben blüss kendőt kötöttek; télire pedig az I. világháborúig beliner, posztó, meg porzián kendőt viselt mindenki. A belinert is hajtogatták, a mellen nem tűzték meg, hanem a kezükkel tartották. Ha fázott a kezük, az egyik lógó vége alá dugták melegedni. Télen az asszonyok fekete, a leány pedig — ha módjából tellett — fehér beliner kendőt vett magára. Ha nem volt fehér kendője, vasárnap télen is selem kendőt kötött. A fehér, vastag kendőt körülbelül 1895-től kezdve viselték általánosan. Ezt a kendőt a nő, mint menyecske — úgy 25 éves koráig — hordhatta tovább. Ezek a kendők lágy, könnyű fonalból valók voltak. Az I. világháború után már lehetett színes beliner kendőt kapni. Kb. 1930-tól a színes beliner kendő viselete általánossá vált, úgy, hogy ez időtől a fiatalok színes ruhájukkal azonos színű kendőt köthettek. Azonban ezek a kendők nem voltak olyan sima tapintásúak, mint a régi fehérek és súlyosak is voltak, mint a véjog (vályog). A kendőféle is örökségként anyáról lányára szállt. Nagy Zsigmondnénak 1973-ig — haláláig — volt eltéve 4 db beliner és 1 blüss kendője. Selyemkendője meg volt: kávébarna, lila virágú, fekete virágú. Az 50-es évektől lassan-lassan eltűnt előbb a selyem, majd általában a kendőviselet, s felváltotta a középkorúaknál, időseknél a rövid, városi jellegű kabátviselet. A 74 éves Krizsa Menyhértné az utolsó, aki ma is hord még vállra való selyemkendőt. Fejrevaló selemkendőt — főként templomba — többen kötnek még ma is. Id. Surányi Sándor (született 1893-ban) visszaemlékezik, hogy édesanyjának télire a kendőkön kívül, volt még gombos kabátja is. Ez fekete posztóból készült, zöld béléssel, hátul a faron kissé elállt. Emlékezik arra is, hogy nagyanyja bőrködmönt is viselt, Női haj- és fejviselet A kis- és nagyleányok haját kb. 1920-ig homlokközéptől tarkóig futó választékkal két oldalra szétválasztották, simán lefésülték, és köznapra hármas ágból fonatokat fontak, amiket nagy, sima, acélos hajtűkkel körbe felerősítettek, 319