Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)
Néprajz - †Schram Ferenc: A máriabesnyői búcsújáró hely
nek a gyóntatások is, sokan most gyónnak. Szokásos a keresztút járás, ennél is gyakoribb az egyéni, mint a kollektív ájtatosság, a templomhoz felvezető úttal párhuzamosan van megépítve a Kálvária. Most végeznek el minden egyéb, nem imához vagy templomhoz kapcsolt ájtatos cselekedetet is, mint a mosdás és a búcsúkereszt élés. Mosdani a betegek szoktak, akiknek fáj a fejük, valamelyik érzékszervük vagy végtagjuk, ezt a híd alatt folyó patakban megmossák. Egy dűlőúttal kétfelé van a víz választva, felső részében isznak, az alsóban mosdanak. Bár az ezen a helyen való mosdás kultikusnak számít, gyógyító erőt tulajdonítanak neki, mégis találkozunk olyanokkal is, akik csak a port vagy izzadtságot akarjak magukról lemosni, ezek nem hisznek a forrás gyógyító erejében. Mosdáson kívül ivóvízként is hatásosnak tartják a forrást, mind ezt, mind pedig a templom udvarán levő Szent Konrád szobrával ellátott kutat is, ahol négy csapból folyik a víz, ezért visznek sokan belőle haza, otthon szenteltvíz gyanánt használják, beteggel itatják, fájdalom esetén a fájó testrészt bedörzsölik vele, állatok italába öntenek belőle stb. Megfigyelhetjük, hogy akik csak szomjúság oltására isznak, inkább az országúton álló kutakból vagy a zárda belső udvarán, az ún. quadratusban levő kútból hoznak vizet, ez előbb említett két kút elsősorban a gyógyvizet keresők számára szolgál. Ugyancsak a híd alatti forrás vize szolgál a búcsúkeresztelésre is. Többen, de ma már nem mindenki, akik első ízben vannak Besnyőn, még otthon választanak maguknak búcsúkeresztanyát, aki megkereszteli őket a forrásból, azaz arcukat benedvesíti vízzel, kísérő szövege azonban már nincs ennek a szertartásnak. Mindenképpen keresztanyát választanak, legényeket is asszony keresztel meg. Mind a keresztelés, mind a mosdás sok falunál már teljesen kiveszett, az öregek sem élnek vele. A községek mintegy harmadában él még a szokás. Kisebb forgalmú napokon találkozhatunk az ájtatosságnak és vezeklésnek sok középkori maradványával is, ilyen pl. az oltárnak térden csúszva való megkerülése (ritkábban az ajtótól az oltárig), ezt gyakran az egész csoport végzi, nemcsak egyéni. Szokás a kiterjesztett karokkal hosszú időn át való imádkozás is, akár a templomban, akár az udvaron, természetesen, mikor nagy tömegek vannak, nincs ilyesmire mód. Alkonyat felé, amikor már minden falu beérkezett, istentisztelet van, régebben litánia, ma mise, a hívek számától függően vagy a templomban vagy az udvaron. Ezt megelőzően rövid beszéd szokott lenni, a gvárdián (most plébános) üdvözli az összeseregletteket, majd kihirdeti a programot, ezen belül az egyes falvak másnapi miséit. Ezek sorrendje a beérkezéstől függ, amelyik falu legelőször érkezik, az választhat az időpontok közül, gyakran azonban a tradíció dönt. Ha nagyon sok falu jött össze, kettő-háromnak van közös miséje, ha jött pap velük, az misézik. A misék reggel négy órakor kezdődnek, s délig minden órában mondanak misét. Ezenkívül mondanak az alsó templomban is, és nagyobb időközökben, hogy a tömeg mozogni tudjon, az udvaron is. Itt tízezer ember fér el, azért a nagymisét és prédikációt mindig itt tartják. Ez a beosztás 20—22 misét tesz lehetővé, ezekhez elegendő számú pap is szükséges, mert a szerzetesek csak 1923-ban kapták meg a kétszeri misézési engedélyt. 32 Ezzel nem is lett volna baj, mindig jött elég pap kisegíteni, nagyobb akadályt jelentett a falvak nagy tömege, hiszen 30—40 csoporttal nagyobb búcsúnál mindig kellett számolni. Szinte már privilégium alapján a váciaké volt az első mise, akik prédikációt is kaptak, mint azt a História Domus minden évnél kiemeli. Az ünnep előestéjén kétórás szentségimádás van, utána gyertyás körmenet következik. Ez a nép kérésére keletkezett, illetve alakult át a harmincas évek 292
