Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)
Néprajz - †Schram Ferenc: A máriabesnyői búcsújáró hely
hallatszott a templomba, emiatt a közigazgatási hatóság a rend kérésére a fentebb leírt helyet jelölte ki részükre. A legkülönfélébb tárgyakat árulták, régebben a ponyvanyomtatványokat is itt lehetett beszerezni, többféle kegytárgyat, gyertyákat, képeslapokat, játékszereket, emléktárgyakat. Ezenkívül természetesen kapható náluk még különféle sütemény mézeskalácsból. Nagy keleté van az ún. olvasónak, sárga és rózsaszínű, két centi átmérőjű, egy centi vastag kör alakú mézeskalácsok vannak zsinórra felfűzve rózsafüzér formában, mindegyik oldalán hét-hét szem, a végén ugyancsak tésztából kereszt, melyre corpus helyett valami díszt nyomnak, ilyent mindenki vesz, a Besnyőtől északra elterülő községek lakói nyakba akasztva hordják, haza is úgy viszik, van akinek négy-öt is lóg a nyakában. Érdekes, hogy ezeknek a falvaknak a népe búcsú alkalmával rózsafüzérét is nyakába akasztja, máskor pedig csuklójára csavarva hordják ők is, mint a többiek. Természetesen csak a nők. Másik tárgy, amit ugyancsak mindenki vásárol a mézeskalácsosoktól, a gyertya, akár azért, hogy megáldassa a sekrestyében és hazavigye, haldoklónak szokták ezt adni, ritkább, ha vihar ellen égetik sváb falvakban szokásos. Másik eljárásmód a gyertyával, hogy az oltárra vagy padra téve otthagyják, offerálják. A második világháború befejezte óta ez az egyetlen offer (a misestipendiumokon kívül), azelőtt azonban a legkülönbözőbb tárgyakat offerálták viaszból (szintén a mézeskalácsosok készítményei), emberi testrészeket, vagy egész test. Gyér adataink vannak, hogy az ország más búcsú járóhelyeihez hasonlóan állati alakot (tehén, ló, sertés) is ajánlottak fel, erre azonban csak a nagyon öregek emlékeznek, ők is homályosan. A főoltárra szokták tenni, néha eldugták a kánontáblák vagy az oltárterítő alá, hogy észrevétlen ott maradjon, ha a pap misét mond fölötte, annál több haszna lesz az illetőnek, aki felajánlotta, biztos, hogy nem kapja meg újra a betegséget, melyből való gyógyulásáért hálából, de inkább fogadalomból offerálta, állatát sem éri újra vész. Olyan nagy számban ajánlották fel ezeket az általuk testnek nevezett tárgyakat, hogy a főoltárra rá sem fért, vagy nem mindenki jutott oda, ezek a mellékoltárok valamelyikére kerültek, vagy egy-egy kereszthez tették le. Természetesen ezt a rengeteg offert megőrizni nem lehetett, búcsú elmúltával a szerzetesek eladták a mézeskalácsosoknak, akik csekély levonással visszaváltották. A Kisasszony napi búcsú alkalmával rengeteg cigány jelenik meg, számuk néhány százra tehető. Ezeknek is van egy érdekes offerálási szokásuk, hatalmas, a húsvéti gyertyánál nagyobb és vastagabb égő gyertyát állítanak az oltárra, csak pár másodpercig éghet, utána jön a következő, s az ő gyertyáját állítja oda, de azért az eloltott gyertyát sem viszi el gazdája. A cigányok elütnek a többi búcsúsoktól, bár tömegesen jönnek, nem hoznak sem keresztet, sem zászlót, beköszöntőjük sincs. Nagyobb megbecsülésnek örvendenek a viasztárgyaknál az ezüstofférek, bár ma már ezt is megszűntnek tekinthetjük. A főoltár mellett jobbra és balra, kétkét szekrény van felfüggesztve, azokban lógnak az ezüstből készült offerek. Találkozunk testrészekkel: láb, fej, kéz, fül, szem, emlők, legtöbb a szív; egész alakokkal, térdelő női-férfi ábrázolásokkal, csecsemőkkel. Az egyik táblában gyöngysorok vannak, némelyiken ezüstmedalionok. Sok a katonai kitüntetés, nagyon sokan ezt ajánlották fel, vannak köztük 48-as szabadságharcbeliek is. Az offerek mindegyikének megvan a maga története, a szerzetesek gondosan feljegyezték az utókor számára. Számuk 240 körül lehet, természetesen ez nem a teljes szám, sokat eladtak belőlük. (Az aranyoffereket mindig a templom fenntartására fordították, az ezüstöt csak szükség szerint). A háború befejezését követő zavaros időkben sokat el is loptak a templomból, az összes aranyofferekkel lS~Studia Comitatensia 3 289
