Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)
Néprajz - †Schram Ferenc: A máriabesnyői búcsújáró hely
együtt. Ezek felajánlói természetesen az úri, régen a polgári renden levők közül kerültek ki. Paraszti eredetűt nem találunk köztük. Legelső offernek tekinthetjük az alapító grófi párnak az a tettét, hogy a talált kegyszobor koronáját és övét gyémántokkal rakatták ki, 11 nagy gyémánt van rajta. A következő legrégibb ismert offer: 1771. ápr. 3-án gróf Klobusiczky József két ezüstpajzsot ajánl fel Mária besnyői szobrának aranyozott képével, fia gyógyulásáért. 1771. május 24-én egy ismeretlen két egymásba forrasztott aranyozott ezüstszívet. A következő tárgyak adományozói mind polgárok: 1771. május 31-én Pirkl Katalin gyöngyösi köteles felesége két ezüsttárgyat (közelebbi megjelölés hiányzik) ajánl fel szülésből és gyermekágyból való felgyógyulásáért. Ugyanez év szept. 23-án Schneller Anna váci lakos Besnyőre zarándokolván, ezüst votív tárgyat hagyott itt betegségből való felgyógyulásáért. 1772 februárjában a Nyitra megyei Surányból nemes Szily Anna tízsoros gyöngy nyakláncot és több templomi ruhát hagyott itt. 1774-ben Károlyi János pesti mészáros vérhányásból felgyógyulva ezüstszívet, Tóth István váci szűcs, akinek lábát amputálni akarták, ezüstlábat ajánl fel fogadalomból. Lang N. ezüst szempárt fiáért, Engling Mátyás gödöllői mészáros felesége pedig ezüst pólyásbabát gyermekéért hagynak itt a kegyhelyen. Ez a hevenyészett felsorolás természetesen távol áll a teljességtől, mindössze azt szemlélteti, hogy a polgári renden levő mesteremberek gyakrabban hagytak votív tárgyakat Besnyőn, mint az arisztokrácia. 1784-ben II. József rendeletet adott ki, melyben megtiltja, hogy a hívek a templomban nemesfémből készített ajándéktárgyakat hagyjanak, az ott levőket pedig eltávolítani és beszolgáltatni rendelte. A rendelet után a feltűnő helyre kitett offereket leszedték a szerzetesek s elrejtve őrizték a császár haláláig. A rendelet úgy látszik nyomot hagyott a zarándokok között, mert húsz évig nem találkozunk semmi votív tárggyal. 1804-ben hallunk ismét két ezüsttárgyról, 1805-ben egy édesanya ezüstlábat ajánl fel fiáért. Nem ritkák az aranytárgyak sem, Spanecz Mária két aranygyűrűt, egy pesti úr arany ékszert ajándékoznak, a jelen században Sladek Erzsébet Budapestről aranyláncot és -érmet, Ruzsics Kornélia függőt ajánlanak fel. Aranyból való testrészekkel nem találkozunk, csak ékszerekkel. Nem kifejezett offer vagy votív tárgy, de mivel mindkettőnek a vallásos érzés a szülőanyja, megemlítjük a sok adományozott ezüst gyertyatartót, néha aranyozva, mint pl. Jankovics György Teréz nevű felesége Pestről két darabot adományozott; egyszer ezüstturibulummal is találkozunk, 1853-ban. Ezeknek az offerálása, értéküknél fogva, nem történhetett egyszerűen a templomban vagy oltáron való hagyással, bár ilyenre is találunk példát: 1850. jún. 16-án a budai Szt. Erzsébet-plébánia 245 búcsúsát kísérte ki a gvárdián, „et dum sacerdos cum assistentibus suis rediiret, Fr. Martinus, tunc tempore sacristarius, accubuit unum calicem argenteum, aureo obductum ac varus lapidis ornatum, dicendo: Ecce P. Guardian, hunc calicem choacta involutum in cornu Evangelii depositum inveni. Et sic benefactore ignoratur". Megszokott módja mégis az értékek offerálásának az, hogy a sekrestyébe beviszik, a gvárdiánnak kezébe adják, megmondva, miért ajánlják fel. A gvárdián aztán megörökítette az esetet. Említettük, hogy az aranytárgyakat mindig a templom fenntartására fordították, így pl. 1851-ben megjegyzi Andrássy Mihály püskösdkor tett adományáról: „ ... antiqua crux ex integro iam ruinam mirabatur, idcirco in locum eius nova erecta est". Az eddig tárgyalt offereken kívül ismerünk még képek és templomi ruhák felajánlását. Az előbbi úgyszólván kizárólag az egyszerűbbek (bár paraszttal itt sem találkozunk) sajátsága, utóbbi pedig csak az úri renden szokásos. A legrégibb off érkép 1780-ból való, a sekrestyében őrzik, Fuszek Jánosné gödöllői ker200
