Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)
Néprajz - †Schram Ferenc: A máriabesnyői búcsújáró hely
jöttek Pestről. Ismerünk azonban a vasútállomás létesítése előtt is pesti zarándoklatokat: „a pestbudaiak pünkösdkor szoktak ide kirándulni" — írja a korabeli sajtó. 25 Meg kell még említenünk, hogy az Államvasutak Igazgatósága Besnyőt hivatalos vasutas-zarándokhellyé nyilvánította, május egyik vasárnapján jöttek minden évben ide az ország minden részéből különvonatokkal is a vasutasok és családtagjaik, számuk 8 és 10 000 között mozgott. A feltüntetett számok mindig a jelenlevők és nem a gyónók számát jelentik, ha gyónókról ír, külön feltünteti. Néha egymás mellé állítja a két számot, általában a jelenlevők egyharmada gyónt. Ma az arány megváltozott, általában 60% gyónik a kegyhelyen, a többi vagy otthon végzi el (a század eleje óta papjaik is nagyon buzdítják őket erre), vagy nem áldozik. Nagy tömegeknél a történetíró mindig kiemeli, hányan jöttek segíteni a világi papok közül, néha csak a gyóntatok számát említi meg, pl. 1891 -nél: „nagyboldogasszonyi búcsúsokat tíz pap gyóntatta". A következő évnél feljegyzi, hogy 1892. márc. 25-től 1893. márc. 25-ig 16 650-en gyóntak, ezt a számot azonban véletlennek minősíthetjük, véletlen ti., hogy egy ennyire alacsony látogatottságú évet örökít meg. Még jobban kimagaslanak ezek a számok, ha egy téli évszak látogatottságával vetjük össze. 1846-ról írja pl. incipit cum rnaximo jrigore, ezért vízkeresztkor csak 18-an voltak a templomban. A rákövetkező vasárnapon négy misén propter abundantiam nives erant tantum 36 vei 40. Január utolsó vasárnapján részletezi a számokat, a hétórás misén kilencen voltak, a nyolcason ketten, a kilencesen egy, a nagymisén pedig tizenegyen, cum ministris et organista. Gyertyaszentelőkor, jóllehet Mária-ünnep, hasonló a helyzet, március 5-én 48, ob maiam tempestatem a résztvevők száma. így megy egész gyümölcsoltóig, amikor hétszázas létszámmal találkozunk. Feltehető, hogy jóllehet nagyböjtben nem szokás a búcsújárás, mégis nagyon sokan jöttek gyónni. Például a fenti évben nagyhéten 500 gyónó volt, húsvétvasárnap ugyanennyi, a község lakói ennek 3%-át sem adhatták ki. Egészen kiugró számmal találkozunk l&56-ban, amikor nagyböjt harmadik vasárnapjától húsvétig 5855-en jöttek gyónni, összefügg ez azzal a lélektani ténnyel, hogy az emberek szeretnek kegyhelyen gyónni. A búcsú járók száma 1935-ben érte el a százezres évi létszámot, attól kezdve 1949-ig állandóan növekvő tömegekkel találkozunk, vannak évek 120—130 0O0 zarándokkal, azóta 80—100 00*0 között ingadozik létszámuk. Még jelentősebbnek fogjuk találni ezeket a számokat, ha a világ egyik legnagyobb forgalmú búcsújáróhelyével, Einsiedelnnel hasonlítjuk össze, ahol a XVII. században az évi átlag 42 416, a XVII—XVIII. század fordulóján 139 100, a XIX. században 154 269, a századvégen pedig 157 0O0. 26 Az ide járó falvak mindegyike processióval jött, ami annyit jelent, hogy keresztet visznek az élen (ezt úgyszólván mindig fiatal fiú viszi), majd mögötte lobogókat (ezek hordozói már megoszlanak), és azokból a falvakból, amelyekben van, vitték a Mária-seebrot is. A szobor otthon a templom valamelyik oldalhajójában áll, egyik legfőbb funkciója búcsújáráskor van. Eredete nem tisztázott még, késői barokk hagyománynak látszik, bár régebbről is vannak nyomai. 27 Gondozója az ún. Mária-anya (máshol Mária dajkája), egy idősebb asszony, aki öltözteti és gondozza a szobrot. Hordozói a Mária-lányok, öltözetük a népviseletnek megfelelő, fehér blúz, kék szalaggal. Búcsújárásra hatan viszik a szobrot, a többiek előtte mennek. Útszéli kereszteknél tisztelegnek vele háromszor, ha két búcsúsmenet összetalálkozik, összeköszöntetik a két szobrot. Csak a falvakon keresztül menet viszik a lányok a szobrot, különben vagy kocsira rakják, vagy 286
