Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)
Néprajz - Novák László: A szőlő Albertirsa és Pilis hagyományos telekrendszerében és üzemszervezetében
Albertin a húszas években osztottak ki földparcellákat a Tokajka szomszédságában levő Szapáry-féle grófi birtokból a háborút viseltek s nincstelenek számára, s az itt ültetett szőlő a Proli szőlő nevet kapta. Pilisen — az említett időszakban — szintén nagyarányú szőlőtelepítés történt. A múlt század végén létesült a Rózsahegyi szőlő (Rózsák, Rózsácskák) a Haleszok szomszédságában. A Homokerdei dűlőben, a Homoki szőlő és az országút közötti részt, Nyáry Gyula báró birtokát fordították szőlőtelepítés céljára. Az idősebb emberek emlékeznek még rá, hogy ez a ritkás erdővel borított homokbuckás terület Pilis legrosszabb földjei közé tartozott. A báró — hogy kelendőbb legyen a föld — megtrágyáztatta, beszántatta, majd ezt követően 1912 körül kiárusította a felmért területet. Az ide ültetett szőlőt egykori birtokosára utalva Báronkáknák, Bárói szőZőnek nevezték a szőlősgazdák. E szőlőterület Alberti felé eső részén — az erdő mellett — található a Sikkszőllő és az Ezredes szőllő, melyeket szintén századunk elején telepítették. 25 A szabadkai szőllő szomszédságában levő szántóföldön a múlt század végétől ültettek szőlőt, s ezt egyrészt szabadkai szőlőnek — mert annak közvetlen szomszédságában helyezkedik el —, másrészt pedig a közelében álló erdőről baltási szőllőnek neveznek. Szintén a múlt század második felétől létrejött tanyák körül (a „hegyeken") jelentős szőlőtelepítés is történt, amely szőlőterület a pilisi tanyák nevet viseli. Szőlő és a hagyományos paraszti telekrendszer A szőlő, mint földterület sajátos részét képezi a jobbágyi, ill. nemjobbágyi telekrendszernek. A jobbágy telekrendszer hosszú évszázadokon keresztül tartó fejlődés eredménye, amely a XIV. században szerveződött teljessé. A XVIII. századra — amikor is területünkön megjelentek a betelepülők, és konkrét adatok vannak a telekszervezetre vonatkozóan — már kikristályosodott formáját tanulmányozhatjuk. A visszatelepült, ill. betelepült népesség a földesúrtól (az 1770-es adatok szerint a Szeleczky, Irsán 17 közbirtokos, Pilisen a Beleznay és a Nyáry család) meghatározott mennyiségű belsőséget kapott (pl. Albertin a házfundus és a kert egy holdat alkotott egy egész sessiós jobbágy esetében), amelyhez a határ különböző részein fekvő, más-más mezőgazdasági hasznosítású földdarab, azaz külsőség tartozott. Ezek együttesen képezték a jobbágy telekszervezetét, 26 amely a jobbágygazdaság alapját és keretét alkotta. A belső telek arányában (egész, fél, fertály telek, ill. zsellérporta) 1770-ben egy egésztelkes alberti jobbágy 30 hold szántót és 12 kaszás rétet használhatott, irsai jobbágy szintén ugyanennyit, a pilisi jobbágy pedig 26 hold szántóföldet és 12 kaszás rétet használhatott, ill. birtokolt úrbér fejében. 27 A szőlő nem tartozott ebbe a telekszervezetbe, sajátos jellegénél fogva külön elbírálás alá került. A „sajátosság" magyarázatakor utalni kell arra, hogy a szőlő — mint mezőgazdasági művelési ágazat — területünkön aem tartozott az alapvető, létfontosságú termelési ágak közé, tekintve, a telekszervezeti keretben működő paraszti gazdaság ezt nélkülözve is képes volt fenntartani magát. 28 Ugyanakkor a szőlő egyben igen fontos terület is, ahol saját és piaci igények kielégítésére szőlő, bor, gyümölcs és egyéb kerti vetemények termelése is történhetett, s nem utolsósorban a szőlőműveléssel a gyengébb talajú határrészek is hasznot hozóvá lehettek. A szőlő gondozása munkaráfordítás tekintetében sokkal igényesebb, mint a többi gazdasági növények (pl. gabona, kapások) művelése. A számba vett tényezők alapvetőek, de csak részben magyarázzák a szőlő különleges elbírálását, lényegét 237
