Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)

Irodalom - †Mezősi Károly: Kisebb Petőfi-tanulmányok

bizakodó volt: „Addig nem fogunk nyugodni, míg az igazság itt is kiderül." 40 közzétett levél tartalmát abban összegezte, hogy ez „napnál világosabbá teszi Petőfi elhunytát". Az alább ismertetendő források viszont bizonyítják, hogy a pesti cs. és k. haditörvényszéknek Petőfi elestéről már 1849-Ъеп olyan értesülései voltak, hogy vele szemben a hadbírósági eljárás megindítását sem vélte indokoltnak. A haditörvényszék előtt már 1850 elején lezártnak tekintett ügyet bolygattak fel azután hamarosan a magyar emigránsok külföldi központjaiból — Konstantinápoly, Párizs, London — a bécsi rendőrminisztériumba befutott kémjelentések arról, hogy Petőfi életben van, Magyarország különböző részein — a Muraközben, Kassa környékén, az alföldi pusztákon — bujkál. S Petőfi a Habsburgbirodalomban és ennek vezető politikusai szemében volt olyan jelentős személy, hogy a rendőri és a katonai hatóságok egyetlen értesülést sem hagytak figyelmen kívül. Jellasicsnak például már 1850 nyarán azzal a meghagyással küldték le Bécsből a Petőfi utáni nyomozásra vonatkozó utasítást, hogy „szavai és tettei által egyaránt büntetendővé vált veszedelmes személyről" van szó. Ezen a síkon, a kémjelentések következtében még évekig — 1850—1854-ig — folyt a nyomozás Petőfi után. Közvéleményünk sem tudott megnyugodni Petőfi elvesztésének gondolatában. A kolozsvári Szabadság című politikai hírlap 1849. augusztus 8-i, szerdai számának tudósítását pedig elég megbízhatónak lehetett tekinteni „Bem altábornagy úr múlt keddi csatájáról". Ennek utolsó mondata így szólt: „Hős vezérünk maga is szinte áldozata lőn túlmerész vállalatának, míg koszorús népköltőnk, a tűzlelkű P. S. — hír szerint — elveszett." Fontosnak kell tekintenünk a közvetlen családtagok értesüléseit. A költő öccse, Petőfi István maga is végigküzdötte a szabadságharcot. 1849. december 4-én a tiroli Landek nevű helységben írt Deres a fű, deres... című versében már Sándor bátyja elvesztéséről szólt: En a nagy világnak Legnagyobb árvája; Kinek nincs szülője, Testvére, hazája !... Az összeomlás utáni hetekben bizonyára ő is kereste bátyját, s így szerezte a halálhírt. Mint ahogy Szendrey Júliát is hosszas, kétségbeesett és hasztalan erdélyi érdeklődés, helyszíni kutatás győzte meg férje elestéről. Második házassága előtt adott írásos nyilatkozatában közölte: „Legszorgalmasabb fürkészéseim és bizonyságot adó adataim tökéletesen meggyőzének a felől, hogy Petőfi Sándor az erdélyi csatákban elesett." A Magyarországi Haditörvényszékek a szabadságharc leverése után minden életben maradt vezető forradalmárral, politikussal, katonával szemben kíméletlen eljárást indítottak és folytattak. Az aradi „cs. k. Rendkívüli Haditörvényszék" és a pesti „cs. k. Haditörvényszék" az 1849. év utolsó és 1850. év első hónapjaiban a magyar forradalom és szabadságharc vezetői ellen szakadatlanul hozta megtorló, elrettentő ítéleteit, hogy teljesedjék Haynau szándéka: „Magyarországon száz évig nem lesz forradalom, ezért a fejemmel felelek." Az önkényuralom hatóságainak hivatalos lapja, a Pester Zeitung is közölte az ítéleteket. 2850. január 1-i száma pedig név szerinti felsorolással jelentkezésre hívta fel a még szabadon levő „szökevényeket". A „Hochverrath" — felség- és hazaárulás — bűnével terhelt „idézési ediktum"-mal 90 napon belül a haditörvényszék 326