Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)
Irodalom - †Mezősi Károly: Kisebb Petőfi-tanulmányok
előtti megjelenésre felszólított, most is 68 személy között Kossuth, a debreceni kormány tagjai, a katonai vezetők, Madarász László, Táncsics stb. mellett ott találjuk például Egressy Gábort, Sárosy Gyulát. Hiányzik azonban az 1849. évi jegyzékben 51.-ként felsorolt és leírt Petőfi s ugyancsak a 66.-nak e listára felvett Vasvári Pál. Már ennek alapján jogosan gondolhatunk arra, hogy a haditörvényszéknek mindkettőjük elestéről értesülései lehettek. Más felfogás uralkodott a pesti állami főügyészségen. Az ostromállapot miatt korlátlan hatalommal intézkedő „Cs. Kir. Katonai Kar" rendelkezését Petőfi Pesten felkutatott ingóságait „pártütési bűn" miatt először 1849 februárjában foglalták le. 1850 januárjában a kiküldött ügyész másodszor vette zár alá Petőfiék javait és ezeket az állami főügyész nyilvános árverésen csakhamar eladatta. Az elkobzás során a „pártütő" és „Hochverräther" Petőfiről még mint élő személyről szóltak, s ebben a tudatban folytatták vagyona lefoglalását. Még 1851 márciusában is úgy írtak a költőről, mint „szökevény, nyoma veszett és talán már meg is halt" személyről. Érdekes módon Szendrey Júliának az elkobzott és részben már a kincstár javára elárverezett javak, illetőleg ezek ellenértékének visszaszerzése érdekében ügyvédi támogatással megindított kérelmezései ösztönözték a haditörvényszéket a költőről vallott felfogás kinyilvánítására. A költő özvegye három folyamodványában is hivatkozott arra, hogy az elkobzás és az elárverezés törvényellenes volt. Részben azért, mert az ingóságok az ő tulajdonát képezték, s másrészt amiatt, mert „néhai férjem, Petőfi Sándor sem edictaliter idézve, annál kevésbé elítélve nincsen, s ezen elvnél fogva, a mint a ngos. álladalmi főügyész úr is már elismerni méltóztatott, nincs oka az álladalomnak az említett vagyont letartóztatni..." Az állami főügyész végül is 1851. március 6-án a haditörvényszék nyilatkozatát kérte arra vonatkozólag, hogy folytattak-e Petőfivel szemben haditörvényszéki eljárást, és ennek mi volt a határozata. A haditörvényszék már három nap múlva megküldte a következő válaszát: „náluk Petőfi Sándorra vonatkozólag semmi elő nem adódott, és ezért semmi okuk sem volt arra, hogy vele szemben bírósági eljárást indítsanak". Ez az állásfoglalás bizonyára nagy meglepetése a Petőfi halála körüli abszolutizmus kori megítéléseknek. Elnéző lett volna a haditörvényszék Petőfi iránt? Semmi esetre sem. A Hadtörténelmi Intézet Levéltárának Bach-korszaki iratanyagából kitűnik, hogy a haditörvényszék nagyon pontos és gondos nyilvántartásokat vezetett az 1848—49-i forradalmi mozgalmakban részt vett és „politikailag kompromittált" személyekről. 1854 márciusáig 1052 személy ellen folytatták le jelenlétükben vagy távollétükben a hadbírósági eljárást. Kötél általi halálra ítélték például eredetileg, 1851. január 4-én Egressy Gábort is, de a császár megkegyelmezett neki. Vörösmartyval szemben ugyan megszüntették az eljárást, de az indexbe még az elhunytát is beírták. Tóth Gáspár pesti szabó, a költői pályán elinduló ifjú Petőfi pártfogójának egyetlen felszólalása az 1849. június 29-én a Múzeum téren tartott népgyűlésen elég volt arra, hogy hadbíróság elé állítsák, és csak „magas hadseregparancsnoki rendeletre" szüntették meg vele szemben az eljárást. Petőfi esetében, miként Vasvárinál is, a hadbírósági eljárás elmaradásának okát csak abban láthatjuk, hogy a katonai hatóságoknak már közvetlenül a szabadságharc leverése után megbízható értesülésük volt a költő elestéről. (A tanulmány 1970-ben készült. Megjelent „Petőfi Sándorra vonatkozólag semmi elő nem adatott" címmel, Népszabadság, 1970. júl. 1.) 327
