Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)

Néprajz - I. Sándor Ildikó: A dunabogdányi kőbányászat és kőfaragás néprajzi vonatkozásai

feküdt. A földből kilátszó részét ritkán lehetett hasznosítani. Először kiásták a földből, azután a készítendő tárgy méreteinek megfelelően ékkel és a nagykalapáccsal (trejmaclival) vagy cuslaugmacli segítségével elhasították a követ. így, durván megmunkálva szállították haza szekérrel. Ha nehéz volt a kő, akkor három ember tette fel rá, a kőbányászok és kőfaragók által mindig használt vasrúd (pajszer) és két nagy dorong segítségével. A dorongokat a kő alá helyezték, s azokon fokozatosan fölcsúsztatták, a vasrúddal pedig emelték és tartották. Otthon ugyanúgy vették le. Kötelet sohasem használtak hozzá. A finomabb faragást a helyszínen végezte el a kőfaragó, nehogy szállítás közben törjön el a már készre faragott kapuoszlop, préstálca stb. A Bogdányban meglévő és használatos kőépítmény eket funkciójuk szerint három csoportba oszthatjuk: 1. A vallásos élethez kapcsolódó kőfaragványok Ide tartoznak a községben lévő templomok, kápolnák bejáratai, belső kőpillérei, szobrai, ablakkeretei és a kőből faragott, vasfedéllel záródó perselyek, szószékek. Ezeken kívül ide soroljuk még a falu szélén vagy út mentén található szobrokat, kereszteket

13

, kálváriastációkat és temetői sírköveket.

14 18. kép. Ablak-, ajtókeret és ,,riccerpad" (Kossuth u. 109.) 244