Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)

Néprajz - I. Sándor Ildikó: A dunabogdányi kőbányászat és kőfaragás néprajzi vonatkozásai

19. kép. Pincelejárat (Kossuth u. 9., fotó: Mesch József né) Stílusukból és a gyakran alkalmazott évszámokból megállapítható, hogy ezek a legrégibb emlékek a faluban. A XVIII. sz. utolsó három évtizedétől számítva a XIX. sz. első 3—4. évtizedéig készültek folyamatosan. Legfiatalabbnak számítható a Szt. Rókus-kápolna bejárati kapuja, melynek zárókövében az 1844-es évszám szerepel. Itt kell beszélni a sírkövekről is, melyek megegyeznek abban az előbbiekkel, hogy — emlékezet szerint — a legrégibb időktől kezdve készítették őket. Különböznek viszont abban, hogy sírkövet egészen a legutóbbi évtizedekig faragtak. Készítésük nem terjedt csupán néhány évtizedes periódusra, mint az egyéb faragványoké. Csak újabban szorította ki a műkő a faragottakat. Ma már XVIII. sz.-i sírkövet nem, XIX. század végit is csak elvétve találunk az öreg temetőben, mert a régi gondozatlan sírokat 10—15 éve fölszedték, hogy ne kelljen még egy újabb temetőt nyitni. A temető legrégibb részében is sokkal több volt a sírkő, mint a fejfa. A meglévő sírkövek a legkülönbözőbb méretben készültek, 80—90 cm-től 2—2,5 m-ig. Kőanyagában is nagyobb a változatosság. A régiek többsége erdei kőből vagy bogdányi kőből készült, de a század eleje óta van budakalászi és budai fehér vagy rózsaszínes kő, még piszkei vörös követ, sőt valódi márványt is hoztak. Adatközlők és öreg kőfaragók szerint többnyire a hozott követ is 245