Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)

Néprajz - I. Sándor Ildikó: A dunabogdányi kőbányászat és kőfaragás néprajzi vonatkozásai

ugyanis egy nagy, bunkószerü vaskalapács segítségével hasítja el a kézzel fel nem emelhető köveket (4. kép). A riccerek nem munkaidőrendben dolgoztak, hanem kora reggeltől késő es­tig. A bérezés meghatározója az elvégzett munka volt. Pl. 1932-ben egy nagy­kockakő — aminek kifaragása a legnehezebb volt — elkészítéséért egy fillér járt. Munkaszabályokat és munkaköröket szintén nem határoztak meg. Min­denki saját magának dolgozott. Minden munkafázist egyedül végzett: a kőjö­vesztést, a kőhasítást, a kő faragását, s a faragásra már alkalmatlan kőanyag eltávolítását is. Mindenki akkor kezdte a munkát, mikor akarta, olyan munka­tempóban dolgozott, ahogy akart, tudott vagy bírt. A gyermekeket azért is vit­ték magukkal minél előbb, mert amíg az apa a szaktudást igénylő, legnehezebb munkát, a kőhasítást végezte, addig a gyermek bármi mást segített, csak előbbre vitte a munkát. Akármennyién dolgoztak is egy családból a bányában, a 30-as évekig csak egy fő lehetett bejelentve. Ez azt jelentette, hogy ő részesült orvosi ellátásban, s fizetést is egyedül ő kapott. A többiek — a gyerekek, családtagok — munkáját is neki számolták el. Ezért az volt a szerencsésebb, akinek több na­gyobbacska gyermeke volt, mert azok mind segíthettek apjuknak munkakorlá­tozás nélkül, hajnaltól késő estig. A 30-as évek közepén, mikor már nagyon elszaporodott a munka kora haj­nali kezdése és a késői befejezése, a szervezés folytán a kőbányában is megala­kult a szakszervezet. Munkaidőrendet vezettek be, s három brigádot alakítottak, aminek parti volt a neve. Minden parti saját maga végezte a munkát a kőjö­vesztéstől kezdve a faragásra alkalmatlan kőanyag feldolgozásáig. Aki egy ilyen partiba bekerült, annak mindig volt munkalehetősége, aki nem került be, annak nem volt. 7. kép. Csódi-hegy, kőbányarészlet robbantás után 233

Next

/
Thumbnails
Contents