Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 1. Szentendre, 1972)

Szilágyi Miklós: A kismúzeumok története és perspektívája

Az emlékmúzeumok létesítésének ilyen „buktatóit" persze könnyen kikerülhetik a kezdeményezők, ha a hatályos rendelkezéseknek megfelelően járnak el. A közelmúltban megjelent miniszteri utasítás [103/1970. (M. K. 2.) MM sz.] .-— az indokolatlan alapításokat megelőzendő — a művelődésügyi miniszter előzetes hozzájárulásához köti a muzeális emlékhelyek létesítését. Az „előkészítő intézkedések és munkálatok megkezdése előtt" benyújtandó előterjesztésben „ismertetni kell a létesítési terv elvi indokait, a szükséges emlékanyag meglétét vagy megszerzésének lehetőségeit, valamint az illetékes állami, társadalmi és tudományos szerveknek a létesítési tervvel kapcsolatos véleményét is." A munkálatok befejezése után ismételten la művelődésügyi minisztertől kell kérni az emlékhely „emlékmúzeummá, emlékházzá, illetőleg emlékszobává nyilvánítását". A három kategóriába sorolásnak is elvi jelentősége van, hiszen „az emlékmúzeumok anyagaikat valamely kiemelkedő jelentőségű személyhez vagy történelmi eseményhez leginkább kapcsolódó helyen, teljességre törekvő módon mutatják be".

64 A fenti utasítást 'figyelembe vevő további fejlesztés feltétlenül kívánatos. Különösen egy-egy klasszikus értékű képzőművészeti életmű együttes bemutatása kínálkozik vonzó múzeumi feladatnak. A természettudományok művelőinek és a technikai fejlődés nagy alakjainak múzeumi bemutatása is hálás feladat. Az ilyen életművek ugyanis vizuálisan sokkal inkább ható tárgyakban realizálódnak, mint pl. egy zenész, egy színész vagy egy író életműve. A fent jellemzett típusok természetesen ritkán jelentkeztek „tisztán": a komplexitásra törekvő múzeumokról pl. gyakran kiderül, hogy értékelhető anyaguk 80—90 %-a néprajzi tárgy; az ún. „ereklye"^múzeumok sem mondanak le egyéb tárgyak gyűjtéséről; a „komplex" gyűjteményekben is helyet kapnak egy-egy helyi híresség emléktárgyai stb. Az átmeneti típusok bemutatása helyett azonban célravezetőbb, ha azt is számba vesszük, hogy a különböző gyűjteménytípusok eszméje a gazdasági és társadalmi tényezők milyen konstellációjában fogant. E szempont szerint vizsgálódva a következő típusos esetekkel kell számolnunk: a) Egy ember erőfeszítései — hivatalos támogatás nélkül. Az előzőekben hosszan elemeztük, hogy a múzeumalapítási láz szorosan összefonódott a honismereti mozgalommal. Arra is utaltunk azonban, hogy rendszerint nem a szakkör kollektív törekvése, hanem egy ember egyéni ambíciója volt meghatározó jelentőségű. A jól működő szakkör— a kollektív bölcsesség— természetesen motiválta, az egyéni ambíciót, de a terv megvalósulása mégis a szakkör vezetőjének rátermettségén, rámenősségén, kapcsolatain múlott. A kismúzeumok egy személyhez kötöttsége miatt az alapítás terve igen gyakran zátonyra futott: az alapító a maga lakásán, esetleg a művelődési ház egyik szobájában gyűjtögette a tárgyakat, és támogatásért kilincselt. Ha a támogatást a hivatalos szervek józan vagy szűk látókörű szemlélet miatt — az ügy kimenetele szempontjából közömbös — nem adták meg, az alapítási kedv lelohadt. Az anyag vagy riiagángyűjteményként együtt maradt, vagy szétkallódott, vagy nagyobb múzeumba került, s ezzel le is zárult a kismúzeum „története". A tárgyak értéke amúgy is eléggé relatív: amíg múzeumot akarnák alapítani, a legköznapibb tárgy is különleges érték, ha viszont a múzeum ügye lekerül a napirendről, ugyanazok a tárgyak „értéktelen kacattá" válnak ... Némiképp különbözik ettől az olyan gyűjtemények sorsa, amelyek eredetileg sem szakköri gyűjtemények, hanem magángyűjtemények voltak. Lokálpatrióta magángyűjtők ugyanis készséggel átengednék teljes gyűjteményüket az 309