Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 1. Szentendre, 1972)
†Mezősi Károly: Petőfi anyja
az válik, aki ezt vitatja, mert nyilvánvaló, hogy az »életrajz«-ot csak belletrisztikai műnek lehet felfogni, semmi esetre sem biográfiának." 19 — A fia csecsemőkoráról írta „életrajz" viszont sok pontos, aprólékos részletével — az óra, szoba megjelölése, amikor és ahol a gyermek megszületett, a szülési fájdalmak, a gyermek táplálásának, fektetésének stb. leírása — arról győznek meg, hogy Petőfinek ez a műve (kevésbé széptani, hanem inkább biográfiai alkotás. Egyáltalában nem hihető, hogy Petőfi valótlanságot közölt volna anyja írástudásáról, és elfogadható lenne az a vélekedés, hogy mással „íratta" vagy „üzente" volna az anya a Petőfi által idézőjelbe tett levélrészletet. A legkevesebb, amit Petőfi közléseiből el lehet fogadni valóságként az, hogy az anyja tudott írni. Maga az az álláspont, hogy Petőfi „belletrisztikai" műveiben nem kereshetünk valóságot, cáfolata lenne egész költészete őszinteségének, valóságtartalmának, közismert ars poétikájának. Egyébként itt éppen egyik prózai, adatközlő írásáról van szó. Aligha válik valaki azáltal „komikussá", ha Petőfinek ezt a művét valóban életrajznak tekinti, aminek ő maga is nevezte. A magam részéről annak tekintem, és ennek alapján feltétlenül hiszem, hogy a költő anyja tudott írni. A Petőfi összes Művei Kritikai Kiadás a költőtől idézett levélrészleteikkel kapcsolatban azt nem vonta kétségbe, hogy a költő anyja tudott írni, de feltételezte, hogy Petőfi nemcsak helyesírás szempontjából javított a levél kéziratán — mind az anya, mind az apa szövegében —, hanem „itt-ott a fogalmazáson is igazított, szépített." Főképp „az öreg annyi bohóságot írt" mondatból gondoltak arra, hogy Petőfi szülei leveléből egyes részleteket is kihagyott, mert ez a megjegyzés hosszabb levélre utalhat. Ezért a sajtó alá rendezők véleménye szerint „ezt a levélszöveget nem tekinthetjük hitelesnek". 20 — Az kétségtelen, hogy Petőfi szüleinek e levelén helyesírási javításokat végzett, eltüntetett nyelvjárási sajátosságokat, de véleményem szerint a tartalmi és stílusbeli lényeges változtatások feltételezése kevésbé indokolt. A költő anyjától származó sorokra vonatkozólag az átfogalmazás gyanúja bizonyára onnan eredt, hogy az egyszerű, alacsonyabb műveltségű asszony képtelen lett volna érzelmeinek ilyen hangulatos kifejezésére. Petőfi viszont éppen azáltal, hogy idézőjelbe foglalta anyja szavait, azt bizonyította, így kívánta bemutatni az édesanyját, hogy szépen tudott írni, fogalmazni. Miért lenne ez hihetetlen? Ha máskor és másképpen nem, fia műveinek olvasása közben, a szüleinek évekig hazaküldött szépirodalmi folyóiratokból a költő anyja szerezhetett olyan kifejezőkészséget, hogy a Petőfi által neki tulajdonított és idézőjelével hitelesített mondatok eredetisége és egyúttal a költő közlésének valósága kérdésében nem szükséges kétséget támasztanunk. A probléma megvilágításakor nem lehet figyelmen kívül hagyni a költő családjában 'bekövetkezett polgárosodás, jólét, tekintélyes bérlővé válás körülményeit, gyermekeik iskoláztatását, értelmiségi emberekké neveltetését. Sándor fiuk költői hírneve a szülőkben is feltétlenül fokozott szellemi érdeklődést váltott ki. Helytelen lenne a költő anyjának szellemi képességeit és műveltségét a Hrúz család múltból ismert — és nagyon hézagosan ismert — társadalmi körülményeivel véglegesen meghatározottnak tekinteni. Az a beállítás, hogy Hrúz Mária „az uraságok mezítlábos cselédjéből az urának megfélemlített cselédje lett" 21 , éppoly eltorzítása a valóságnak, mint azok a közlések, hogy Hrúz Mária apja, Hrúz János „a necpáli Justh-uraság zselléreként dolgozott", mint „bocskorfűző paraszt suszter", 22 és hogy 25 éves koráig az apai házban „csak tótul beszélt". 23 Ez utóbbi adatközlés szerint csak 1816-tól kezdett volna magyarul tanulni, hisz a költő anyja 1971-ben született. A családtörténeti, geneológiai vizsgálódások jelentőségét Petőfi esetében azért kell fontosnak tekintenünk, mert 281
