Köpöczi Rózsa: A grafikus Szőnyi – rézkarcok (PMMI – Szőnyi István Alapítvány, Szentendre – Zebegény, 2000)

Előszó

Szőnyi István azon kevés művészek egyike, akinek megadatott, hogy a ház, ahol festményei, grafikái születtek, múzeumként továbbra is otthont adjon életműve legalább egy részének. A zebegényi kúriában Szőnyiné halála után (1967) létrejött múzeum műtárgykollekciójának kialakulása ma már nehezen rekonstruálható. A hagyaték egy része az örökösökhöz, másik része a Magyar Nemzeti Galériába került, s csak a kisebbik hányad maradt az új intézményben. A gyűjtemény gerincét a grafikák alkotják, a raktári anyag feldolgozása során derült ki, hogy több ezer rajzot, vázlatot, gouache-t, akvarellt, rézkarcot hagyott hátra a mester. Ez adott ösztönzést a munkatársaknak, hogy a festő oeuvre-katalógusának összeállítását grafikai életművének bemutatásával kezdjék. „A grafikus Szőnyi" sorozat harmadik kötetét veheti kezében az olvasó. Ebben a könyvben megpróbáljuk áttekinteni Szőnyi István teljes rézkarc oeuvre-jét. Tehetjük ezt aránylag könnyen, hiszen zebegényi múzeumában megtalálható szinte összes sokszorosító grafikai lapja. Ha hiányzik is néhánv közülük, a főművek tekintetében teljes kollekcióról beszélhetünk. A sokszorosító grafika Szőnvi életművében nem egyszerűen csak táblaképeinek kísérő műfaja volt, hanem sokkal több ennél. Németh Lajos a korszak jeles művészettörténésze nem kevesebbet állított, mint hogy a grafikai tradíciót Magyarországon a negyvenes évekig a festők és szobrászok teremtették meg. A fent említett grafikai hagyományok létrehozásában jelentős szerepe volt Szőnyi Istvánnak is. Rézkarcai nemcsak életművének fontos darabjai, hanem a két világháború közötti magyar művészet történetében is előkelő helyet foglalnak el. „Voltak ugyan jó grafikai mesteremberek, Olgyaitól kezdve Varga Nándor Lajosig, mégis, ha magyar grafikáról beszélünk, Nemes Lampérth és Uitz tusrajzai, Nagy István krétái, Derkovits fametszetsorozata, Szőnyi rézkarcai és gouache-ai, Vajda érzékeny vonalhálózatú lapjai és metamorfózis szénrajzsorozata, Arnos szürrealista-szimbolista lapjai, Barcsay konstruktív karcai és kristályosan tiszta ceruzarajzai, Gadányi, Bene tusrajzai, Kmetty csendéletei, Korniss Dezső illuminációi jutnak eszünkbe." - írta Németh Lajos 1968-ban, a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett grafikai kiállítás kapcsán/l/* Bár az ún. "rézkarcoló nemzedék" tagjai között tartják számon, mégis más utat járt be, mint az Olgyai Viktor grafikai tanszékéről kikerült mesterek zöme. Mielőtt azonban részletesen bemutatnánk a több, mint kétszáz lapból álló mű-együttest, tekintsünk vissza pár évszázaddal korábbra, idézzük fel, hogyan jött létre ez a műfaj, hogyan változtatta meg az európai művészet addigi funkcióit, befogadói szokásait. 5 ELŐSZÓ