Tragor Ignác: A váci múzeum gyűjteményeinek leíró lajstroma (Vác, 1912)

I. Általános rész - VÁC ÉS VIDÉKÉNEK ARCHAEOLOGIÁJA A TÖRTÉNELMI IDŐKBEN

A mindinkább terjeszkedő római hatalom ellenében a Kr. utáni IV. századtól kezdve a barbárok részéről céltudatosan és következetesen vezetett, hosszantartó, véres és elkeseredett harcok indulnak, majd idegen népáradatok jelennek meg Európa földjén és a benlakókat kiszorítják, meghódítják, vagy kiirtják és hoszszabb-rövídebb ideig tartó település után ismét tovább hullámzanak, hogy egy ujabb jövevénycsoportnak adják át helyüket. Mindezt a mozgalmat, mely a IV. századtól a IX.-íg terjedt, tehát mintegy 600 esztendőt ölelt fel, népvándorlásnak szoktuk nevezni. A népvándorlás első hullámait a rómaiság ellen feltámadó gallok és kelták índítják meg, folytatják az alemannok a a góthok és a frankok, az igazi népvándorlást azonban és első ízben 375-ben a hunnok kezdik meg, a kik előnyomulásaíkban a Volga tájékán tanyázó keleti gótokat leigázták, a nyugati gótokat pedig az Alduna vidékére szorították, a hol ezek a kelet római birodalom szövetségeseívé fogadtatták magukat. A nyugati gótok nem-vesztegeltek sokáig uj lakóhelyükön; már 4Í0 ben Alarích nevü főnökük Itáliába vezette seregét s bevette és kíiosztotta Rómát; utóda, Ataulf, déli Galliába tört és ott országot alapított, melyhez egyik utóda, V/allia, Hispánia legnagyobb részét ís hozzácsatolva, vándor, harcias népét állandó területhez kötötte s földmiveléshez szoktatta. Időközben a római birodalom ellen az északi, keleti és nyugati határvonal összes barbárnépe feltámad és a Rajna és a Duna mentén vont limesek, castrumok és a nagyszámú légiói dacára a rómaiak nem tudnak e népek tűzzel65 — A népvándorlás kora. 5