Tragor Ignác: Vác vára és képei (Vác, 1906)
III. Vác vára a török uralom idején
III. VÁC VÁRA A TÖRÖK URALOM IDEJÉN. 21 teit, hogy egyezkedjenek a pasával. Adjanak neki rögtön kétezer forintot, ha eláll Yác kérésétől s hadat is ád haladéktalanul. Karakász nem akart engedni, de mivel a portán már várták a nagykövetséget, szeptember 25-ikén kénytelen volt őket mégis tovább ereszteni. Mikor elindultak, attól tartott, hogy a portán Bethlen kívánsága szerint intézhetik el az ügyet és mivel a végbeli törökök egyre zaklatták, elhatározta, hogy fegyveres erővel foglalja el Yác várát. 1 Yác már ekkor Bethlen Gábor birtokában volt. Ugyanis 1619ben Struc Ferenc nagy elszántsággal, de kicsi erővel védelmezte a várat abban a reményben, hogy segítséget kap Ferdinándtól. Mikor azonban ez elmaradt, kaput nyitott Széchy G-yörgy seregének és ő maga is átpártolt Bethlen Gáborhoz. A ravasz Karaikasz (fekete szemöldök) pasa Yác elfoglalását így hajtotta végre. Az esztergomi és visegrádi törököket a Dunán Yác alá küldte. Ezek november 2-ikán már hajnal előtt Yác gyönge várfalai alá érkeztek. A váci őrség Struc Ferenc várnagy vezénylete alatt kirohant és a törököket átnyomta a szigetre. Erre az esztergomi bég nyomban Budára küldött segítségért. Karakász csak erre várt, naplementekor már Yác alatt termett ; harmadnap már kezén is volt a vár. 2 1 Szilágyi Sándor, A magyar nemzet története VI. kötet, 288. lap. Salamon Ferenc, Két magyar diplomata XXII. lap. 2 Nagyon érdekesek az erre vonatkozó részletek. A várban minden embernek, kinek kinek az ö értéke és rencíi szerént, elegendő élése, bora és búzája, lisztje volt. Lőpor és golyóval is bőven voltak ellátva : Kassárul három tunnával hoztanak volt. A várőrség 300 főre rúghatott. Palánkbul 45 gyalogos érkezett segítségükre. (Az végbeliek az előtte való napon érkeztenek az SzentKatalinasszony völgyében, mely napon a várat megadták.) Számtalan sok asszonember és gyermek rekedett ottbenn ... Az esztergomi török hogy elérkezett, az palánkot nem ostromlotta, hanem csak örzotte ; hogy az vácziak eszekben vötték, hogy kevés török vagyon az palánk alatt, kiütettenek ; és az tőröket az szigeten által nyomák, ehóz képest az esztergomi bég mindjárást az budai basáért küldett, mely hétfőn estvélte az napnak elmenetele után oda érkezett és mindjárást az bírót Nagy Györgyét, Borbél Györgyét, Bak Györgyét és Borbél Mihált hivatta az basa és követséget adott nékiek ; míg az követséget elvihettek, addig az török az palánkot ostromlotta és azon ostrom alatt meg is vötte az palánkot. Az követség penig ilyen volt. Az várat, hogy török császár hitire megadják, kérlelte ; ha megadják, mindeneket békével elbocsát, ha meg nem adják, készöleti vagyon hozzá, hogy ha az hónak leesés(é)ig is alatta kell lenni, el nem megyen alóla, míg meg nem veszi, ha minden népének alatta el is kell veszni. Az várbul, ilyen választót adának, hogy ők a várat meg nem adják, hanem lábbal vonatják ki magokat ; az várat penig