Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)

II. rész. A megye leírása járásonként - I. fejezet. A váci járás

az istentelen árulásnak a bűnét magáról elhárítsa, bennünket vádol azzal a hamis váddal, hogy mi a török portán a követünk által tárgyaltunk Vácnak a török kezére adásáról.

Ez pedig akkora szemenszedett hazugság, hogy azt senki sem hiszi el, hacsak nem elvetemült ember.”

Az 1622. évi törvények határozataiból (LXXIII. te.) megtudjuk, hogy e gonosz cselekedet végrehajtója Strucz Ferenc volt, akit aztán a rendek törvény elé állítottak. A törvény szavai: „a Karok és Rendek nagy fájdalommal vették tudomásul, hogy ezekben a zavaros időkben Vác végvárát nem tudni, mi okból, annak kapitánya, Strucz Ferenc és más tisztek, a törökök kezére adták. Ezért elhatározták, hogy ellene és társai ellen az 1601. évi XXXV. te. értelmében a nádor előtt eljárást indítanak. Közben azonban alázatosan kérik, hogy őfelsége annak visszaszerzéséről a követei révén, a törökkel kötött békefeltételek alapján tárgyalni méltóztassék, a békét egyebekben fenntartván.” De ezeket az intézkedéseket ilyen módon későn alkalmazták, hiszen Strucz számára készen állt, hogy a vádat megáról elhárítsa, mondván, hogy Bethlen parancsára, s nem a saját elhatározásából tette.

És a törökök annyira kapzsiak voltak, hogyha egyszer valamit bármi módon kezükbe kaparintottak, azt aztán sem rábeszélésre, sem megállapodás alapján ki nem adták a kezükből.

Tehát ettől az időtől fogva Vác a törökök hatalmában volt, s azt annál inkább megerősítették, mentői inkább bebizonyosodott, hogy a szomszédság megtámadására már hosszú gyakorlat alapján a legalkalmasabb hely. A mieink gyakran törekedtek visszafoglalni, s az évkönyvek említést tesznek arról, hogy a vár mellett fekvő város, amely majdnem védtelen volt, több ízben teljesen elpusztult. Éspedig első ízben 1624-ben, s aztán két évvel azután, hogy Wallenstein a Bethlen szövetségeseit, a törököket elűzte Novigrád ostromától. (Ortelius, II. rész, 3. o.) Tehát, hogy ez újra ne történjék meg, az ellenség 1628-ban elhatározta, hogy meg kell erősíteni új erődítményekkel.

E nagy pusztítások után a székesegyház templomának csak falmaradványai maradtak meg, mert a törökök a bástyák megerősítésére fenékig felbontották s ott alkalmazták. De azt nem tudták megakadályozni, hogy mint máskor is, 1661-ben Forgách és Újvári parancsnoksága alatt már késő szeptemberben a sáncokat sebtében szétdúlván, el ne foglalják és ki ne fosszák a várost. A törökök számára váratlan volt ez a támadás, s így a mieink sokat foglyul ejtettek, a várat azonban nem kísértették meg, mert úgy találták, hogy sokkal erősebb, semhogy hirtelen rohammal be lehetne venni.

58