Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)
I. rész - a) A megye általános leírása
a földhányások, amelyekre az ágyúkat helyezték, innen tüzeltek a várra. A hegy csúcsán, majdnem 300 lépésnyire a váron túl, nagyszerű erődítménynek a nyomai láthatók, a mély árkokon kívül igen erős sáncok. Ezek alatt, kissé dél felé, egy nem mindennapi forrás ered. Ez mint egy kőbe vájt üreg, kb. 30 láb tágasságú! Amerre nyílik, igen alacsony a bejárata, s csak fáradságosan meggörbített testtel lehet belépni, s belül ülve is csak alig emelheti fel az ember a fejét. A verem kőboltozatáról rendkívül tiszta víz csepeg le, amely mintegy forrássá nőve folyik titkos pályáján kedves csevegéssel, miközben kb. 10 lépést tesz meg a föld alatt, és ismét forrás módjára buzog fel. Némelyek azt állítják, hogy időszakos forrás, amely majd bővebben, majd takarékosabban folyik, s néha teljesen ki is szárad az esztendő természetéhez képest. Ezt viszont tagadják azok a munkások, akik azt állítják — mivel kora tavasztól késő őszig kint vannak a szőlőben —, hogy a forrásnak semmiféle változását nem veszik észre. Az biztos, hogy ez az egyetlen forrás, amely nemcsak a szőlőmunkásoknak, hanem magának a rác városnak, amely a hegy lejtőjére települt, nemcsak egészséges, hanem bőséges és állandó ivóvizet szolgáltat. A leánykák versenyezve futnak itt össze vízmerítés céljából. A városnak méltó nevezetessége az a tény, hogy ugyanez a hegy anynyira változatos vizekben, hogy a tetején hideg, az alsó részein belül pedig meleg és gyógyító vizet dob felszínre. De a meleg vizes üreget, amelyről biztos, hogy e hegy alatt tágas és a természettől kiképzett boltozatban létezik, már termálfürdő-épület zárja el. Egyébként az egész hegy kopár, fátlan. Ide közel esnek azok a budai hegyek, amelyekről a város körüli szőlők kapcsán szólunk majd. 3. § A pálosok kolostoráról híres Buda fölötti völgy. A kolostor eredete, gyarapodása és pusztulása Egy nevezetes kis völgy van Buda fölött, amely nevét Szent Pál remetéinek kolostoráról kapta. Nyugat felé, a hegyek közötti mélyedésben fekszik, de mégis emelkedettebb helyen, mint a város felé eső terület. Dombnak lehetne inkább mondani, ha mindkét oldalon kiemelkedőbb részek közt fekvő völgy alakját nem mutatná. A közepén áll a kolostor a pompás templommal. A Szent Lőrinc remetéi kolostorainak évkönyvei (II. könyv, VI. fej. 100. oldal) az alapítás dicsőségét Lőrincznek, első generálisuknak tulajdonítják: „Végre — mondják — Lőrinc atya páratlan buzgalma folytán Magyarország fővárosa fölött egy német mértfölddel elké12