Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)

I. rész - a) A megye általános leírása

szült az igen tágas monostor, Szent Lőrinc tiszteletére, saját nevének megörökítésére. A hegyen napnyugatra úgy van elhelyezve, hogy a falépítmények Buda felé fordulva a nap nagy részén világítást kapnak, estére kelve pedig kedves árnyékot nyújtanak. Ezt a kolostort idők folyamán elsősorban Károly király, azután Övári János és Velencei Pál budai polgár bőkezűségéből és mások jóindulata révén annyira megtámogatták, hogy tágasságban, gazdagságban és a szerzetesek számát illetően a rend valamennyi lakótelepe közül kiemelkedett. Sőt a gyakran említett provinciális Szentkeresztről ide helyezte át a nagykáptalant is, a rend nagy kényelmére.” Itt ezeket olvashatja az ember, s egyszersmind Thuróczinak a monostor alapítására vonatkozó időbeli tévedését is megcáfoljuk. Az egész építmény 40 öl hosszú, s ugyanilyen széles. Már semmi sem áll belőle, csak alaktalan romok, s az igen bővizű forrás, s nem tudom, miféle barlang, amelyet egyesek bányának mondanak, mások celláknak. Azt hallottuk, hogy ott több effajta üreg van, amelyeknek számát megállapítani, vagy nyomait megtalálni nem könnyű feladat. Mindent bokrok és cserjék takarnak ugyanis, és az érdeklődőket megakadályozzák, hogy közel férkőzzenek ezekhez. Máskülönben a források, amelyek még megvannak, bővizűek, köztük ma is nagyszerű egy hat öl magas forrás. Magának a kolostornak az elhelyezése ízléses és mód felett bájos, remete számára meg kiválóan alkalmas volt. Azonkívül ugyanis, hogy a János-hegy alatt két domb közt szépen terül el, és tiszta, egészséges légáramlás fújja keresztül, Budára, a királyi székhelyre is rá lehet látni innen. Ennek megfelelően, amikor még virágzott a monostor, a királyok gyakran látogatták vallási és szórakozási célból egyaránt. Főleg I. Károly, aki mindig szívesen járt ide, s beszédbe elegyedett az atyákkal, s aztán őket kegyességének minduntalan új bizonyítékaival ajándékozta meg. Lőrincet is, amikor azt már közel volt a halálhoz, a nádorral együtt felkereste, s ettől a kiváló férfiútól kieszközölte, hogy magának és övéinek immár a leghathatósabb áldását megszerezze. I. Lajos azután (ugyanott, II. könyv XV. fej. 162. s köv. oldalak) Szent Pálnak, az első remetének a testét, II. Lajos pedig (II. könyv XXXV. fej. 287. old.) a fejét hozatta ide a kolostor nagy megtiszteltetésére. A kolostort a törökök vandalizmusa pusztította el az 1526. évben, amely a Lajos és vele együtt egész Magyarország számára végzetes volt. Az évkönyvek szerint (II. könyv XXXVI. fej. 294. old) a remete rendnek tizenegy (mások kétszer ennyit említenek) monostorát sodorta el egyetlen erőszakos áradat. De úgy látszik, hogy a keleti barbárok dühét leginkább a Szent Lőrinc monostora vonta magára, mert az gazdagságban, tágasságban és épületeinek szépségével kitűnt a többiek közül. Ott 25 barát lemészárlásán kívül a szentély boltozatos termét felégették, a képeket darabokra szaggatták, a sírokat felásták és a

13