G. Sin Edit: Szentendre 30 éve - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 9. (Szentendre, 1975)
Lakáskérdés, közműhálózat, közlekedés, posta, közbiztonság
lakott külterületein is. Villanyvilágítást kapott Pismány, Törökhegy, a Szabadságforrás, a Szarvashegy környéke. Jelenleg is folyamatban van az új üdülőterületek villamosítása. A műemléki belvárosból eltűntek az oda nem illő villanypóznák, az 1960-as évek eleje óta földalatti kábeleken át jut el az áram az antik kiképzésű fali lámpákhoz. Ugyanakkor a Dunapartra és az új lakónegyedek nagy részéhez modern világító karokat szereltek fel. A város üzemeinek villamosenergia-ellátása zavartalan. Az Elektromos Művek látja el árammal a mintegy 1800 kisfogyasztón és az üzemeken kívül a HÉV-et is. Jelenleg két részlege van az Elektromos Művek szentendrei kirendeltségének. Az üzemviteli részleg a fenntartási, karbantartási munkákat végzi, az építési részleg pedig az új hálózatok felállításával foglalkozik. A két részleg együttesen mintegy 60 dolgozót foglalkoztat. 1949. május 3-án ünnepélyes kapavágással megkezdték a szentendrei vízvezeték lefektetésének munkálatait. A statisztikai adatok szerint 1965-ben 1830, 1970-ben 3250 és 1973-ban 4825 lakás volt bekapcsolva a vízhálózatba.91 Az 1949-ben létesített Északi Vízmű három kúttal és a szamárhegyi 300 m3-es tárolóval kezdte meg működését. 1957-ben újabb 300 m3-es tárolót építettek a Szamárhegyen. Ebben az évben készült el a 150 m3-es csicserkói medence, amely ízbég vízellátását biztosította. A negyedik kút megépítésével Pomáz is belépett a vezetékes vízellátásba. Évről évre meghatározott összeg állt a vízfejlesztés céljaira, emellett a lakosság is jelentős társadalmi munkát végzett. Kezdetben mégis elégedetlenkedett a közvélemény: „Ez az ütem és az elért eredmény ... az igényekhez mérten jelentéktelennek bizonyult” — olvashatjuk például a Szentendre című lap 1959. augusztus 29-i számában. Sok vita volt a lakosság körében a csőhálózat lefektetésének sorrendjét illetően is; mindenki a saját utcáját szerette volna elsőként közművesíteni. Gyorsan haladt az árokásás társadalmi munkában — kevésbé haladt viszont a vezetékek betemetése. A belvárosi igények kielégítése után, illetve azzal párhuzamosan, lefektették a külterületek vízcsőhálózatát is. A 60-as években elkészült például a 6,5 km hosszú pismányi vízvezeték. A csőhálózat növekedésével lépést kellett tartania a vízmű fejlesztésének is. 1959 elején a város saját kezelésébe vette a vízmüvet. A következő két év alatt több mint kétszeresére emelkedett a vízhálózat hossza, a vízmű viszont csak két tároló medencével gyarapodott. A nyári öntözési korlátozás ellenére is elég-56
