Molnár Lajos - M. Hajdú Margit: Nagytarcsa története és néprajza - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 7. (Szentendre, 1974)

M. Hajdú Margit: Nagytarcsa néprajza - A népviselet

nénak volt legelőször 1945 után rózsaszín-piros virágú. Az édesanyja rajzolta, varrta. Ezután mások is készítettek maguknak több színnel hímzettet.

55. kép

Felkötik hétköznapon —, ha van még — a rumburgi anyagból készült „rumburszkát”. Ez fekete vonalkás, virágmintás anyag. A szélére bolti slingelést tettek, a hátsó külső sarkába féltenyérnyi mintát és monogramot.

Kedvelt hétköznapi kendő az aprómintás pikéből készült „pikkkendő” is. Ezt 40 évvel ezelőtt ünnepen viselték erősen keményítve.

Mezei munkára használják a könnyű bolti karton vagy delén anyagot (56. kép). Ezt nem díszítik semmivel sem.

Ünnepre selyemszoknyához a megfelelő színű százvirágos taftkendőt vagy a legünnepélyesebb alkalmakra a vasalt kendőt kötötték a fejükre. Ez csak a lányok és a fiatal menyecskék viselete volt. A lány addig, amíg menyasszony nem lett, a templomba menet nem kötötte a fejére, de ha a kocsmába ment táncolni vasárnap délután, akkor igen. Eleinte kézzel, majd a gépi hímzés elterjedésével géppel hímezték.

A kívül eső sarka 20—25 cm szélesen áttört technikával hímzett. Kedvenc mintáik a kerekes, a tojásos (57. kép) és a szíves, rózsás. A megkötő két sarkában is van kb. tojásnyi nagyságú minta. A lyukashímzés finom technikával, gyönyörű öltésekkel készült. Nagyon szép darab Sinka Kati nénié, melyet lány korában kézzel varrt, de hasonlóan szép Tárcsái Kati nénié, Fábiánnéé, Morva Erzsié, Varga

108