Molnár Lajos - M. Hajdú Margit: Nagytarcsa története és néprajza - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 7. (Szentendre, 1974)

M. Hajdú Margit: Nagytarcsa néprajza - A népviselet

52. kép 53. kép 54. kép

A kendőt úgy kötik a főkötőre, hogy a csipke fölött teljesen a fejtetőhöz simul (53—54. kép). Jobbról-balról 2—2 hajtást tűrnek be, és az áll alatt egyszer átveszik, a jobb sarkát lefelé, a balt felfelé irányítva. De „pampuskára” is kötik. Ezt a kendő fajtája szabja meg.

A vastag anyagból való kendőt (plüss, posztó) vagy amelyik kisebb a 90x90 cm-nél, azt egyszer veszik át. A selymet, a „vasaltat”, a selyem százvirágosat pampuskára kell kötni. (A sarkát kétszer veszi át egymáson, a második átvevést színére húzzák. Ez úgy domborodik, mint a fánk, a pampuska. A két végét egyenlően jobbra-balra kihúzzák.)

A fejkendőt lehetőleg maguk szabják, hímezik, vagy a selyem százvirágosat Budafokon, Rákospalotán hímeztetik. 90x90 cm-es négyzetet szabnak az anyagból. Ez lényegesen nagyobb, mint a boltban vásárolható kendő. Ügy hajtják háromsarkosra, hogy a külső sarka sokkal hosszabb legyen a belsőnél. Ilyen módon hátul a derékig leér. Mivel nem átló mellett hajtják, a két megkötő sarka nem csúcsban végződik. Ezért kell kétoldalt a halántékon a két hajtás, betűrés. A fül fölött tűrik be. Az elülső szélét nem húzzák előre a homlokig, hanem jóval hátrább illesztik a fejre.

A kendőfajták közül a nyomott mintás plüss (bordó, kék, lila. rózsaszín, zöld) a kockás gyapjúszövet (hasonló alapszínekkel) hidegebb időkre való. A szövetet hétköznap is hordják.

Hétköznapon a sifonból vagy selyemcsíkosból készített százvirágosat is hordják, ha már néhányszor mosták. Ezt nem keményítik zörgésre. A fehér százvirágos kendőt eleinte kézzel hímezték. Kék virág, zöld levél volt az első divat. Majd lila virágú lett. Terjánszki János-107