Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIAN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM levő Hotel Lidóban egy üres szoba két ággyal még kapható volt. Azonnal társultunk egymással, és közösen elfoglaltuk az egyetlen üres szobát. Pár napig laktunk ott együtt. Később soha sem találkoztam többé akkor megismert, igen rokonszenves lakótársammal. Csak hírét hallottam a csakhamar világhírre szert tett halasi csipkének. Sok évtized múlva pedig mint a vármegye főispánja szemléltem meg az akkor már nagyüzemű halasi csipketelepet. De a telep alapítóját, az én régi barátomat már nem láthattam. Velencében nagyon kellemes pár napot töltöttem. Abban az időben a márkustéri régi Campanile már nem létezett.

91 Csak hűlt helyét mutogatták. A Lidón ottlétemkor (április végén) a fürdőszezon még nem indult meg. De azért már lehetett fürdeni, és én is megfürdöttem a tengerben. Ugyanabban az évben (1906) nyáron öt hétig fürdőztem Riminiben, Fiúméból Anconába hajón s onnét észak felé vasúton vezetett az út. Riminibe mindég nagyon sok magyar ember járt, és ezúttal is igen népes és kellemes magyar társaság verődött össze. Az ott töltött hosszú idő alatt a közvetlen környéken (Riccione stb.) kívül több nagyobb kirándulást tettem távolabbra is. Nevezetesen vasúton rándultam ki Ravennába, majd máskor Bolognába, amely utóbbi város már circa száz kilométerre van Riminitől. Egyszer meg nagyobb társasággal kocsikon rándultunk ki San Marinóba, az önálló külön köztársaságba. Még egy évvel később (1907-ben) már tavasszal kivettem fele szabadságomat (3 hetet) külföldi utazás céljából. Olaszországon kívül, más országokat is kívántam fölkeresni, de mégis úgy éreztem, hogy Olaszország nélkül nem utazás az utazás. Tehát ezúttal olyan körutazási tervet készítettem, amely Olaszországot legalább érinti. Az Adriai-tengert utaztam körül. Budapestről ekkor nem Fiume felé vettem utamat, hanem Gombosnál keltem át a Dunán, ahol komp vitte át a vonatot Szlavóniába. A bosnyák határon fekvő Bródban átszálltam a boszniai keskenyvágányú vasútra. Bosznia-Hercegovina az ún. okkupált, majd később annektált tartomány, akkor még Ausztria-Magyarországnak volt közös kondomíniuma. Ebben a sziklás pátriában kacskaringósan és vadregényes, szép vidékeken át vezet a boszniai keskenyvágányú vasút. Egy-két napot töltöttem Szarajevóban, Bosznia fővárosában. Majd onnét tovább utaztam Mosztárba, Hercegovina székhelyére. Szarajevó már akkor is élénk forgalmú, nagy város volt, Mosztár pedig teljesen mohamedán jelleget viselt. A boszniai keskenyvágányú vasút a dalmáciai Gravosa

92 tengeri kikötővárosban végződik. A végállomás közvetlen közelében érdekes látvány a vonatról a földalatti Ombla folyónak napfényre jövetele a hegység alól. Már mint széles nagy folyó nagy zuhogással tör elő és rohan a közeli tengerbe. 91 Az épület 1902-ben összeomlott, később újjáépítették. 92 Ma Grúz, Horvátország. 70