Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIAN ISTVÁN: ELETEM ES KOROM nalba. Odaszól neki: indulást és galoppot parancsol. Megvillan a százados magasba emelt kivont kardja. Vezényel: Marsch! Trapp! Galopp! Vágtattunk. Én a hátsó sor jobb sarkán vágtattam. Kissé oldalvást, hátam mögött vágtatott utánam a király. A király háta mögött, illó távolban, rádliban a tarka tömeg, generálisok vörös atillában, lobogó, zöld tollas fövegekkel. E tarka tömegben több ember volt, mint a mi századunkban. A király megsarkantyúzta lovát és előre rúgtatott, hogy újabb parancsot adjon Ilosvaynak. „Kolonne", kiáltott feléje. Ilosvay kardja villant. Vezényelt. Századunk oszlopba fejlődött. Én az utolsó szakasz hátsó sarkán vágtattam. A király pedig megint az én sarkamban. A király ismét parancsolt. Újból fejlődtünk. Jöttek a Schwenkungok mit stehenden, majd meg mit bewegenden Drehpunkt. Aztán geradausl galopp! Rohanás. A király pedig mindig a nyomomban. Soha máskor ilyen veszedelmes közelségben nem voltam a királyhoz. Rohanásunk közben elgondoltam, hogy ha én most véletlenül eltévesztenék valamit, vagy ha a lovam megbolondulna, talán még föl is akasztanának engem. De minden jól ment. A király végül ismét előre vágtatott és magyarul kiáltott felénk: „köszönöm, jó volt!" A király visszamaradt. A gyakorlat véget ért. S lefújták. Ilosvay az Exercierplatz széléhez vezette századát. Ott fejlődött vonalban fölálltunk. „Ruhe"-t^ vezényelt és elvágtatott messzire tőlünk, a gyakorlótér kellős közepére, hol a király immár parádés kísérete élén tartózkodott, és folyt a megbeszélés. Mi azalatt örültünk, hogy minden olyan jól ment. Sokáig örültünk már, mikor végre a messzeségben föltűnt Ilosvay alakja. Kivont karddal vágtatott. Zsinóregyenest felénk. Mikor lőtávolba ért, már messziről, éktelen hangon ordított: „Disznók, kutyák, gazemberek!" Ez nekünk szólt. A következő pillanatban frontunk előtt hirtelen lestoppolta vágtató lovát. Megállt és minden egyéb bevezetés nélkül, dühösen szidta a századot jó félórán át, hogy ő hiába mondta mindig, hogy lovaglás közben a két hüvelykujj hegyét szembe kell egymással fordítani. Ezek a zsivány gazemberek - úgy mond — még a király előtt sem képesek vorschriftmässig

60 tartani a hüvelykujjukat. A hosszú szidás végén csillapultabb hangon mondta: „Egyebekben jó volt! Einrücken!"

61 S ezzel otthagyta századát. Szegény század! Nagy volt a „leégés". Az őrmester vezényelt, s a leégett század kettősrendekben, búskomor hangulatban indult hazafelé a kaszárnyába. Ott „absitzen!" Leszálltunk és bevezettük lovainkat az istállóba standjukra. Miután a Mannschaft bekötötte a lovakat, a zugsfuhrerek

62 és káplárok mintegy vezényszóra kirántották csizmaszárukból a nádpálcát és azzal egyetlen szó 59 „Pihenj"-t °" előírásosan 61 „Bevonulni!" 62 szakaszvezetők 42