Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)
I. IFJÚSÁGOM Abteilung 50 be volt kóterezve, pedig negyvenketten voltunk az Abteilungban. S aki az első ítélet napján szabadlábon maradt, a következő egykét napon belül azt is utóiérte а к. u. k. katonai nemezis. De azért mi, mint önkéntesek, a jóval későbbi korok önkénteseihez képest mégis „urak" voltunk. Saját, illetve apáink költségén szolgáltunk. Még a lóhasználatért is külön, nagy összeget kellett fizetnünk. Komisz munkát pedig nem kellett végeznünk. A lópucolást persze, de csak egy ízben, nekünk is meg kellett próbálnunk, ami nem nagy eset volt, de egyébként az önkéntesiskolához megfelelő számú puccer lett kirendelve, s azok végezték az ilyen alantasabb, de felelősségteljes teendőket. Ezért természetesen az Önkéntesek díjazták őket. Ami tanári karunkat illeti, parancsnokunk nyers modorú, trágár beszédű magyarországi sváb ember volt, tipikus szoldateszka. Hibásan és német akcentussal beszélt magyarul. Helyettese, Ursprung hadnagy viszont igen elegáns és szimpatikus osztrák úriember volt. Csak alig pár szót tudott magyarul. Ok ketten végezték a mi kiképzésünket tanteremben és lovardában egyaránt. Egy harmadik tiszt, Szlányi főhadnagy, komoly német ember, csupán a fegyvertant tanította. De vele nem sok dolgunk volt. A gyalog rendgyakorlatokban főleg az ezredtrombitás, egy igen derék magyar őrmester keze alatt állottunk. Az őrmester részére mindig havonként illő összeget adtunk össze. Katonai szolgálatunk privát előnye volt, a német nyelvgyakorlaton kívül, hogy jól megtanultunk lovagolni. Én azelőtt is lovagoltam otthon. Mindig volt hátaslovunk, de csak huszár koromban tanultam meg biztosan ülni a nyeregben. Az önkéntesiskola április végéig tartott. Akkor előléptünk tizedesekké (káplárokká) és a századokhoz lettünk beosztva. Altisztek lévén, a századoknál sem végeztünk komisz munkát, sőt rendes káplári teendőket sem. De minden kirukkolásban résztvettünk és Flügelsarzsik voltunk. Általában nem sok dolgunk akadt. De mivel а к. u. k. katonai rendszerben minden sürgős volt, mi is mindig siettünk. Az egész rendszert is legtalálóbban úgy jellemezhetjük, hogy folyton siettünk várni. De jellemezte ezt a rendszert a végtelen bürokratizmus is. A közigazgatási hivatalokban sem tapasztaltam olyan méretű bürokratizmust, mint a k. u. k. hadseregben. Minden a külszín kedvéért történt. A Vorschrift 51 betartása volt a fontos, de az is csak papíroson. Nem a jó és eredményes munka volt a fő, hanem csak a felelősség minél teljesebb elhárítása és biztosíték szerzése a felelősségre vonhatással szemben. 50 szakasz 51 szabály, előírás 39
